#8
Az a legnagyobb baj, hogy megint struccpolitikát folytatnak, és megpróbálják olyan szinten hülyének nézni a közvéleményt, hogy az fantasztikus! Nem kell olyan öregnek lenni, hogy emlékezzünk az analóg korszakra. A mai harmincasok is másolták a lemezt/kazettát/vhs-t. Csak nem "dróton" keresztül ment az adatcserebere, hanem ténylegesen fizikai úton. Ahogy mondod. Egyvalaki megvette az eredeti CD-t, aki nagy rajongó volt, a kisebbek pedig lemásolták. Mindig volt egyvalaki, akinek X előadó a kedvence volt, ő megvette. Sőt, koncertre becsempészték a piacos kétkazettás magnót, amit azért nem volt olyan könnyű elrejteni mint egy mai digitális diktafont, és felvették a koncertet, és terjedt kézről-kézre. Gondolkodni kéne, és nem vendettát hirdetni a potenciális vásárlók ellen, mert ha minden rajongót lecsuknak, nem lesz aki megvegye a koncertre a jegyet. Persze a kiadónak könnyű, ő légkondis irodában tárgyal az érdekvédőkkel, de soha egy percet nem dolgozott a produkció létrejöttében. Majd ha megfogja a hangfalat, és cuccol, akkor tartsa a markát. Ki lehet próbálni, milyen kalandos és romantikus a zenészélet, lehet a benzinkúton aludni a buszban, ahol télvíz idején az ember fejére csöpög a hideg víz, és az év 365 napjából 200-ban még egy rendes klozettra sem tud elmenni az ember. A különbség csupán annyi, hogy a zenész tudomásul veszi, hogy ezzel az élettel ez jár, míg a kiadó a jól szabott öltönyében pöffeszkedik, és megpróbálja lefölözni a hasznot. Egyre kevesebb zenekar köt szerződést az efféle piócákkal, és egyre több kiadványon látható a bűvös "szerzői kiadás". És nem véletlen. A zenész vet, a kiadó arat? Na, majd rádöbbennek.
#8
