Kalandok útközben
-
disgust #376 Sziasztok.
Kicsit ontopik leszek egy hsz erejéig, ha nem gond.
Szóval. A történet ott kezdődik, hogy sok éve együtt éltem egy bombázóval, már esküvőre meg ilyenekre készültem/tünk. Bár utólag kiderült, csak -tem, ugyanis a hölgy a sokéves kapcsolatunkban elkényelmesedett, a sok sem lett neki elég, és kifelé kacsintgatott, mely odáig fajult, hogy valószínűsíthetően többször is megcsalt. Legalábbis tavaly karácsonykor derült ki számomra hogy van valakije (egy orvos...), és mivel halálosan szerettem és nekem a nagy Ő-t jelentette, ezért nagyon megviselt az elválás. Nem kiabáltam vele, nem vertem porrá és nem kiabáltam el fűnek-fának hogy mekkora kurva, csak úgy befordultam a fájdalmamba, mivel rendkívüli módon szerettem és az életem feltettem rá. Amúgy érdekes mellékzöngéje a sztorinak, hogy az orvosnak volt komoly kapcsolata és persze dobta, mert csak egy-két alkalomra meghúzkodni kellett neki, és azóta pedig legjobb tudomásom szerint hiába próbálkozik és akarja eladni magát, nincs barátja. Barátnőjével élnek most közösen egy albiban, de legalább zsák a foltját alapon az a csaj kábé ugyanezt csinálta egy 15 éves kapcsolatával.
Na de BKV. Most érzem úgy, hogy felvettem a "leszarom-jelmezt" az életben, és talán kilábalóban vagyok a depresszióból. Persze barátaim nincsenek, mivel közös barátaink voltak, de az elválásunk után senki nem akar pártjára állni egyik félnek sem, ezért ilyenkor elszállingóznak és nem érnek rád. Minden ismerősöm meg ismeretlenem azonban tukmál, hogy az élet megy tovább, ne keseredjek el, van még nő a nagy Ő-m után. (Bár én ebben gyakran kételkedem).
Odáig jutottam (vagy alacsonyodtam), hogy több nap is láttam egy szőke, helyes lányt a buszon. Tetszett a mosolya, a hangja amikor telefonált, persze nem mertem megszólítani, gondolván úgyis elutasít.
Minap tele volt minden keze, meg még telefonált is, mikor le kellett volna szállnia, ám a jelzőt nem bírta megnyomni a sok cucctól, ott szerencsétlenkedett. Én ugrottam, hogy megnyomom neki (nem az, csak a busz jelzőgombját), de mielőtt odaért volna a kezem, sikerült neki.
Ennek ellenére telefonálás közben is megköszönte és mosolygott egy szépet. Majd mikor a busz megállt és szállt le, még egyszer megköszönte.
Én meg ezt szépen naivan jelzésnek vettem (ennyit a női jelzésekről...). Alig vártam, hogy lássam újra a buszon. Megtörtént. Persze a buszon nem mertem mindenki előtt, de mikor leszállt, leszálltam utána és minden bátorságomat összecsurgatva leszólítottam, hogy tán emlékszik rám én vagyok a jelzőgombos csávó, és hogy kávé valami a hosszú hétvégén. A válasz: hát ő siet, ne haragudjak, meg dolgozik egész végig stb. Megértettem a lepattintást, amit vagy 5 féleképpen fogalmazott meg 15 mp-en belül, nagy rutinnal, hogy biztos felfogjam. Nem is erősködtem tovább, elnézést kértem hogy feltartottam és elköszöntem tőle. Azt a megalázást persze még hozzátette, hogy "de azért aranyos vagy".
Azóta nem láttam a buszon, bár más időpontokban jártam mostanában.
Ennyi az én sztorim, szóval azért nem minden mosoly és kedvesség jel.
Asszem, ennyi volt a nagy csajozási projektem erre az évre, majd egy év múlva tán lesz újra bennem annyi remény és bátorság, hogy megint megpróbáljam.