Windows 7
  • MerlinW
    #32
    Mindkét OS fent van és egyiken sem találkoztam kék halállal. Fagyás az volt, de az nem az OS hibája volt, hanem az alkalmazásé.

    Első XP telepítésem a gépemre 2003 közepén volt, pontosan 5 évig használtam (azaz nem telepítettem újra). Igaz szakmabeli vagyok, de ugyanakkor nem kíméltem, hiszen szakmabeli vagyok:) Fejlesztettem alatta/rá beletúrtam rendesen, de semmi gond nem volt vele. Ha valami gáz volt megoldottam. Nem igazán van olyan probléma ami valójában indokolná az újratelepítést. Maximum egy szétterjedt vírusfertőzés.

    Most nyáron vettem új gépet, ugyanúgy felkerült rá a 4 oprendszer (Linux, XP, Vista, OSX)

    Mint informatikus és fejlesztő állítom, hogy egyik rendszerrel sincs semmi baj, mindegyiknek megvan a saját felhasználási területe.

    Egyedül a Vista az ami átlag felhasználónak gyakorlatilag felesleges.
    Egyedül a nagyon laikus felhasználóknak nyújthat többet egy-két egyszerűsítés, mint pl a hálózati konfigurációk.
    Ugyanakkor valóban sokkal több erőforrást használ, ugyanolyan felhasználás mellett, mint az XP. (lassabbak az alkalmazások, játékok, stb)

    Persze Vistát is ki lehet pucolni, de ahhoz is kell némi rutin, illetve utánaolvasás.

    Két konklúzió:
    1. Az XP SP2 óta az ég világon semmi baj a windows-okkal, egyész egyszerűen, csak foglalkozni kell vele, mint minden mással. Meg kell válogatni miket telepítünk rá, miből mennyit, illetve a rendszeres karbantartás is sokat számít (defrag, regclean, spy/adware pucolás, stb)

    Egyik rendszer sem stabilabb mint a másik. Vista kicsit hülyebiztosabb.
    Kikapcsoljátok az UAC-ot és a Shadowcopy-t ugyanott vagytok.

    2. Én elhiszem, hogy vannak akik hisznek a Vistában, elhiszem, hogy a divatfikázókkal szemben állnak a divatrajongók. De ha objektíven nézzük, illetve ha kicsit körbenézünk láthatjuk, hogy nem csak a fikázók, hanem a komplett szakma sem tekinti a Vistát létjogosult rendszernek.

    Windows 7 bejelentésekor maga az MS is elismerte, hogy vakvágányra futottak, és már az SP1 fejlesztése előtt prioritásba helyezte a Win7 fejlesztését, hogy az mihamarabb elkészüljön.

    A legnagyobb hardvergyártó cégek fordultak el a Vistától, a legnagyobb elosztók és a legnagyobb vállalatok.

    Nem. Ez nem divatfikázás. Ez tény.