• NEXUS6
    #33
    Na most amiről te írtál az jórészt statisztika, csak ugye éppen az okokat nem tudjuk.
    Mennyi mamut élt, és mennyi halt meg ezek közül az átlag 8 cm, hosszúságú kézzel készített kődárdahegy okozta a felületi sérülésnél némileg súlyosabb sebek elfertőződése következtében?;)

    Ha jól tévedek a Föld történetének nagyobb részében nem voltak jégsapkák sem, gyak jelenleg is egy lehűléses állapotban vagyunk, ami 40 millió éve kezdődött és amiben periodikusan váltogatják egymást a hidegebb és melegebb szakaszok.
    De mondj egy elméletet, ami szerint most már ettől kezdve mindig így kellene lennie!
    Amúgy ahogy elhangzott a Nap sugárzása is jelentősen növekedett az élet kialakulása óta kb 30%-kal. Szal a klíma soha nem volt egyensúlyban.

    A környezettudatosságot szerintem nem úgy kell értelmezni, hogy most akkor senki nem vesz levegőt, nehogy CO2-őt fújjunk ki. Hanem hogy a bekövetkező és elkerülhetetlen folyamatokat úgy irányítjuk, ami biztosítja a túlélésünket.

    Putyin pár éve azt mondta egy konferencián, hogy Oroszország szempontjából nem olyan nagy gond a melegedés, mert legalább Szibéria kicsit kellemesebb hellyé válik.
    Jól ki is dobták a konferenciáról, pedig semmi olyat nem mondott, ami ne lett volna igaz, vagy amit bárki is meg fog tudni akadályozni a sopánkodásával.