physis#18
Az, amit a legérdekesebbnbek találtam: az ember és valmilyen fejlettebb állat közti természetes mutualizmus.
Természetes, tehát nem háziállatokra gondoltam, mert az valahol mégiscsak egy csinált dolog, és inkább feljettebb állatra gondoltam, nem valamiféle egysejtűekre.
No, az egyik ilyen a mézlelő madár és a helyi vadász-gyűjtögető közösségek (itt konkrétan a hadzák) sajátos kapcsolata. Ebben a különös mutualizmusban a madár a maga sajátos hangjával felhívja magára az ember figyelmét, majd vadméhek tanyájához repül. A madár nem tudná maga egyedül megszerezni a mézet a vadméhektől. Az ember elvégzi neki helyette ezt a munkát: kifüstöli a méheket, facölöpöket ver a fa oldalába, felmászik rajtuk, mint egy létrán (jellegzetes hadza módszer),
részletes dokumentumfilm
néhány szúrás árán elveszi a mézet, amiből jutalmul valamit hagy a madár számára is.
Mindez nem lenne különösebben érdekes számomra, ha csak valamiféle kezdetleges háziasítási folyamat kezdetét jelentené. Elvégre a kutyát is háziasította a legtöbb természeti nép. De nem, itt talán másról van szó. A mézlelő madéár nemcsak az emberrel tart fenn ilyen sajátos kapcsolatot. A torkosborz számára is ,,jelez'', és a torkosborz is együttműködik vele, éppúgy, mint az ember. Bájos a különbség: a torkosborz nem tud ,,visszafüttyögni'' a madár számára, de az ember igen: a hadzáknak van egy sajátos füttyük, ami a mézlelő madr hangját utánozza, és ezzel ,,válaszolnak'' a madár jellegzetes figyelemfelkeltő füttyére, valóságos ,,párbeszédbe'' elegyedve vele.
A mézlelő madár hozzállása után vessünk pár pillantást az emberére is. Igen, ahogy sejthető, valóban megjelenik a mézlelő madárral alkotott sajátos kapcsolat a hadzák mitológiájában. Mind naturalisztikus, mind megszemélyesített formában. Tehát van olyan mítosz is, amely egyszerűen leírja, hogy a vadászó-gyűjtögető ember hogyan figyel fel a mézlelő madárra (Kohl-Larsen 1956a: 18), és van mítosz is, amely állatalakokat ábrázol emberként, és az egyik ilyen megszemélyesített állat-személy éppen a mézlelő madár. Ő Dighriako, gonosztettre készülő hiénák gyermeke, a köpése méz-izű, és segédkezik a Haine nevű mitológiai lény fiának megszöktetésében. Később a hiénák megölik a fia keresésére induló Hainét, viszont a Nap megbünteti a gyilkosokat (Kohl-Larsen 1956a: 21).
Itt is, az előző példában is persze az orka oldala bizonytalan: nem tudok róla, hogy az orka bármit is tudna arról, hogy az ember őt segítőtársnak tartja, egyáltalán tud-e az ember létéről. A Wikipédiából csak annyit tudtam meg, hogy az orka szokatlan jóindulatot tanúsít ez ember iránt, és ennek nem tudni az okát. Ahhoz képest, hogy mekkora méretű, erejű, milyen temészetű állat, és hogy milyen kegyetlenséggel bánik a többi tengeri emlőssel, talán még saját nemzetségtársaival is, ehhez képest meglepően kevés az emberrel szembeni aggressziójáról szóló hiteles feljegyzés. Szabad természetben elkövetett támadásról kevés híradás van, delfináriumokban pedig van néhány, egyesek szerint félreértésen alapuló eset. Igaz, csak régen olvastam erről valaha a Wikipédiát, nincsenek erről megalapozottabb, részletesebb vagy frissebb ismereteim.
Ami még érdekes lenne: a kutya és az ember koevolúciójának kezdetei. A kutyát e természeti népek is ismerik. A kutya valahogy mégiscsak más, mint a többi háziállat. Sajnos a folyamat vége itt mégiscsak a háziasítás, de milyen lehetett az eleje? Volt-e ,,igazi'', kevésbé erőszakos, kevésbé természetellenes szakasza is? Lehetett-e olyan szakasz, amikor ez még egy igazi természetes kapcsolat volt? Amikor az ember még nem nevelt kutyaköklyköket, hanem a természetes közegükben mozgó farkasközösségek természetes módon működtek együtt az emberrel?
Kohl-Larsen, Ludwig (1956a). Das Elefantenspiel. Mythen, Riesen und Stammessagen. Volkserzählungen der Tindiga. Das Gesicht der Völker. Eisenach • Kassel: Erich Röth-Verlag.
Menov¹èikov, G. A. (1968). "Popular Conceptions, Religious Beliefs and Rites of the Asiatic Eskimoes". in Diószegi, Vilmos. Popular beliefs and folklore tradition in Siberia. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Рубцова, Е. С. (1954). Материалы по языку и фольклору эскимосов (чаплинский диалект). Москва • Ленинград: Академия Наук СССР.