Vajon ez vár ránk a jövőben, vagy az EU vezetői még időben megállítják a folyamatot ?
  • OKkultist
    #275
    Valahogy gyanús volt, hogy vakoló, és miért nem lepődök meg, hogy ezt dobta ki a google:

    Az 1918. október 25.-én hatalomra jutott Magyar Nemzeti Tanácsot a szabadkőművesek saját eszméik megvalósítójának tekintették. (8) Az államelnök ugyan nem volt szabadkőműves Károlyi Mihály gróf személyében, de már utána Hock János vette át az elnöki tisztséget. Hock János pedig maga is tagja volt a szabadkőművesek szövetségének.(9) A kormány tagjai között több szabadkőműves volt.

    Dr. Berinkey Dénes 1899-ben lett a "Corvin Mátyás, az Igazságoshoz" páholy tagja. Ebben a páholyban érte el ennek a szabadkőművesi rendszernek a legmagasabb, vagyis a harmadik, úgynevezett "mester" fokát. Igazságügyi, majd kereskedelmi-miniszter volt a kormányban. (10) Fenyő Miksa 1909 március l.-én lépett az akkor legradikálisabb budapesti páholyba, a "Demokrácia" páholyba. Itt érte el ennek a szabadkőművesi rendszernek a legmagasabb, vagyis harmadik: "mester" fokát. 1910-ben a budapesti "Könyves Kálmán, az Előítéletek Legyőzéséhez" páholyba nyert befogadást, és itt szertartásmesteri, majd gazdai tisztséget is betöltött. 1947-ben ismét az újjáalakult "Demokrácia" páholyba nyert felvételt. A Magyar Nemzeti Tanácsban kereskedelmi miniszter volt. (11) Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter volt. 1890. ápr. 28-án lépett az akkor működő legradikálisabb budapesti páholyba, a "Demokrácia" páholyba. Itt avatták a szabadkőművesi rendszer legmagasabb, harmadik, úgynevezett "mester" fokába. A páholy szónoka lett. 1908-ban több társával kivált a "Demokrácia" páholyból, hogy megalakítsa a még radikálisabb "Martinovics" páholyt. Ennek vezéregyénisége, főmestere lett. A kormányban a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltött be. (12)

    Kunfi Zsigmond tárca nélküli, majd munkaügyi és népjóléti miniszter a "Losonczy" páholyba lépett be 1904 vagy 5. december 15.-én. 1909. március 20. -án fogadták be a "Martinovics" páholyba. 1918. szept. 12.-én kilépett a páholyból. Kilépésének oka az volt, hogy a Szociáldemokrata Párt, amelynek tagja volt, választás elé állította a tagságát. Vagy megmarad a pártban az illető, és akkor nem lehet a szabadkőművesség tagja, vagy a szabadkőművességet választja. Kunfi a párttagságot értékelte többre. (13).

    Szende Pál pénzügyminiszter volt a kormányban. 1907-ben vették fel a legradikálisabb budapesti páholyba, a "Demokrácia" páholyba. Itt avatták fel a szabadkőművesi rendszer legmagasabb, harmadik, úgynevezett "mester" fokába. 1908-ban több társával együtt lépett ki a páholyból azért, hogy a még radikálisabb "Martinovics" páholyt megalapítsa. (14)

    A szabadkőművesség legfőbb szerve, a Szövetségtanács ujjongva üdvözölte az új kormányt. Dr. Bókay Árpád nagymester a következőket mondta: (15) "Szeretett Testvérek! Sürgős szükségét éreztem annak, hogy a mai nagy időkben együtt lehessek veletek azért, hogy veletek egyetértően irányt jelölhessünk ki páholyainknak s testvéreinknek.