Gabe Dearborne#4
Igen, sko igazság van a cikkben - és sok túlzás is. Nem lehet ennyire élesen elhatárolni a digitális fotózást az analógtól. Aki az utóbbival kezdte annak idején, és "menet közben" váltott digitálisra, az szerintem nem fog szakítani a tárolással sem, és a felvételei ugyanúgy megmaradnak az utókor számára, mint hogyha filmen rögzítette volna őket. A baj nem a minőséggel van, hanem a mennyiséggel. Olyan hatalmas volumenű képanyag születik manapság, hogy azt képtelenség megfelelően kezelni. Kiválasztani az értékeset a silány közül, még hagyján. De értékes is sok van. Silány meg még több.
Én speciel nem felejtem el átélni a pillanatot. Számomra a fotózás ugyanolyan izgalom, mint analóg korában volt. Még az ismeretlen eredmény izgalma is megmarad, mert személy szerint én nem szeretem használni a kis képernyőt. Nem is látnám sok hasznát, lévén igen apró. Képminőséget semmiképpen sem bíznék rá. Tehát ha kimozdulok fotózni (természetfotós vagyok), akkor legkorábban csak otthon, a túra után látom a felvételeket, amikor felteszem őket a számítógépre. NEM IS AKAROM KORÁBBAN LÁTNI. Hadd maradjon meg egy cseppnyi a rizikóból.
Gondolkodni... Igazad van. Néhai tanítómesterem azt súlykolta belém - és kollégáimba - hogy az igazi fotó 75%-ban akkor kész, amikor az ember lenyomja a kioldógombot. A maradék 25%-ban a többség a labormunkáé, és talán 1-2% az, ami a fotózást a pillanat művészetévé teszi. Gondolkodni kell, ez igaz. És akkor már nem kerül fölösleges szemét a memóriakártyára. Sem a számítógép merevlemezére. Sem pedig a gombamód szaporodó fórumokra, ahová boldog-boldogtalan feltöltheti a képeit.