1234233168.jpg
  • Darthmushroom
    #39
    A Leverkusen a keddi játéknapon nyert Brémában, így – a Hoffenheim eredményétől függően – legalább egy napra az élre ugrott. Ralf Rangnick csapatának Bochumban tehát nyernie kellett, ha meg akarta őrizni az első helyet.

    Nos, nem úgy indult az összecsapás, ahogy azt a vendégcsapat elképzelte, hiszen Jaissle rossz felszabadító fejesét Grote 16 méterről a kapuba vágta. A hazai együttes a félidő folytatásában is agresszívan letámadta ellenfelét, amely nem igazán találta a játék ritmusát. Így félidőre bochumi vezetéssel vonultak a felek.

    A 64. percben kellett várnia az újonccsapatnak az egyenlítésre: ekkor egy tizenhatosról elvégzett szabadrúgás után belőtt labdába Demba Ba tette bele a lábát. Ez mintha jeladás lett volna, a vendégek elkezdtek játszani, és a 70. percben már náluk volt a vezetés: Ibisevic büntetőből lőtt a hálóba. Sőt, egy perc múlva Carlos Eduardo bebiztosította a győzelmet, csapata így biztosan az élen zárja a fordulót.