• Epikurosz
    #113
    Helló!

    Marxot csak azért hoztam szóba, mert a Hegeltől kölcsönvett és a társadalom fejlődésére alkalmazott dialektikája (csak apró dióhéjban: fejlődés az egyszerűtől a bonyolultig; az ellentétek, mint a fejlődés motorja - melyeket aztán a kommunista pártok eltorzítottak, sajnos) segít távlatokban szemlélni az általad említett primitív közösségeket is, és nem esünk az utópiák iránti vágyakozás hibájába.

    Az egyik idézetben írod: „valójában az ember egy véletlen során keletkezett, ami még csodálatosabb, mintha szándékkal lett volna megteremtve”. Ez azért eléggé meglepő, és őszintén szólva fordítói szorgalomra gyanakszom, ti. a véletlen fogalma nem hiszem, hogy ilyen tiszta, kifinomult formában jelen lenne ezeknél a népeknél. Igazából, nyelvújítás előtti szavunkat kellene használni, de ki emlékszik már rá?
    Amúgy, ha valamikor eszedbe jut más népek középkori szerzőit magyarra fordítani, előtte feltétlen tanulmányozd a korabeli magyar írásbeliséget - feltéve, hogy van ilyen - ha valamelyest visszaadd az eredeti szöveg ízét és gondolkodásmódját.

    Na, elég a sok okoskodásból, írjak valamit a topik tárgyáról is.


    A mesterséges intelligenciából az emberi társalgás megvalósítása első látásra nem tűnik annyira nehéznek, de ez csak látszólagos, ugyanis semmit nem tudunk az emberi értelemről, csak töredékeket látunk.
    Az első lépés az enciklopedikus és fordító-tolmács szolgáltatások megvalósítása lenne, mert ezek adatbázisfejlesztéssel elérhetők. Olyanra gondolok, hogy felmerül bennem egy kérdés, például érdekel egy téma, és erről interaktívan el tudok beszélgetni egy robottal, amely segíthet a nyelvtanulásban, lefordít nekem egy szöveget, tolmácsol stb. Ezek mind mechanikus feladatok. Ezek a robotok bizonyára unalmasak lennének, még akkor is, ha beléjük építenénk a viccmondás képességét. Mert meg lehet hallgatni egy kabarét CD-ről - és ez lényegében az lenne - de mennyire más az előre ki nem számítható élő emberekkel folytatott vidám terefere.

    Bevallom neked, én nem nagyon szoktam hallgatni zeneszámokat CD-ről, vagy DVD-filmeket sem nagyon szoktam nézni. Úgy érzem ezek régi, holt termékek, sokkal inkább meghallgatok egy élő rádióműsort. Vagy: sokkal szívesebben megnézek egy 4 éve forgatott filmet a tévében, mint egy 2 éves filmet DVD-ről. Vajon miért?
    Azért, mert a tévében bemutatott filmet felkonferálja a bemondó, közben van reklám (ki lehet menni a WC-re), és ha valamilyen váratlan esemény történik, akkor meglehet szakítani a műsort. A DVD-nél nagy a kísértés, hogy előre tekerd a filmet, élő TV-s műsornál ezt nem lehet megtenni.
    Oda akarok kilyukadni, hogy bár mind vágyunk a biztonságra, a kiszámíthatóra, úgy néz ki, hogy biológiánk jó működéséhez hozzátartozik az is, hogy szükségünk van az izgalmakra, a váratlan helyzetekre, a véletlenre.
    Az ember - életében legalább egyszer, de inkább többször - kockáztat. Nem véletlen, hogy nem lehetett betiltani a szerencsejátékokat. Ez pedig ellentmond a józan paraszti észnek is, mert a szerencsejáték során nagyobb a valószínűsége annak, hogy veszítesz, mint annak, hogy nyersz. Hogy is van ez?

    Gondolkodtam régen, hogy milyen módon tudnám életízűvé, nem unalmassá tenni az én robotom. Arra jutottam, mert jobb ötletem nem volt, hogy adott helyzetekben véletlenre bíznám a robot döntéseit, és így nem lehetne előre tudni a reakcióit. Egy ilyen robottól azonban félni is lehetne, tehát a véletlenszerű választás csak adott határokon belül lenne megengedve, akár egy emberi párkapcsolatban. Mert ugye a saját párját, vagy szoros hozzátartozóját - már, ha egészséges emberről van szó - senki sem sodorja veszélybe a véletlen révén.

    Le akartam írni egy érdekes személyes vonatkozást, de végülis töröltem, mert nem szívesen teszem ezt, mert nem szeretem kiadni magam...
    (1 perc gondolkodás után)
    Na, mégis, mert valahol már leírtam ezt.
    Voltak olyan pillanataim, amikor nem tudtam dönteni apró dolgokban. Nem olyan rég jöttem rá a megoldásra: vettem 2 dobókockát. Ott vannak a zsebemben, de érdekes módon nem használom őket, mert nem is vagyok határozatlan. Persze, amúgy is csak apróságokban hagynám őket dönteni: például, mit igyak holnap reggelre, tejeskávét vagy teát?

    Szóval, sok minden beprogramozható egy robotba, még a véletlenszerűség is, ám az érzelmekkel ez sokkal nehezebb, bár, ha mélyen belegondolunk ebbe is, a mi érzelmeink alapjait is valamikor néhány ember, általában szülők, testvérek huzalozták belénk, és azokra építkezünk, akár úgy is, hogy teljesen átalakítjuk őket. Egy robotba is bele lehet szerintem ültetni, pontosabban át lehet neki adni az érzelmekre való képességet, persze kérdés, hogy milyen szinten, hisz az emberek között is - a szentimentalistától a rideg gyilkosig - hatalmas különbségek vannak.