A cikk feltételezi hogy a Nintendónak fel kéne vennie a versenyt a másik kettővel a sikerhez, mintha a Wii grafikája valamiféle hátrány lenne, ami mellett csak a Wiimote menti meg az összeomlástól, pedíg éppen a gyengébb hardver a Wii egyik legnagyobb fegyvere.
Itt a cégek tavalyi *bevétele* (szoftverkiadással együtt).
Ebből józan paraszti ésszel az ember azt vonhatná le, hogy ha a Wii is HD lenne, akkor megnyerhetné magának a másik kettő közönségét, és mégnagyobban szakíthatnak.
Ilyen grafikonokból ered ez a tévhit is, hogy igazából a másik kettő cég is viszonylag jól jár.
CSAKHOGY: Ez itt a *profit* táblázat, vagyis az előző táblázat mínusz a költségeik.
Ebből már látszik hogy hiába adtak el 20 millió xbox 360-at, az közel sem olyan jövedelmező mint a 30 millió wii kétharmada, sőt, az egész vállalkozás veszteséges. Hiszen az olcsón előállított és ehhez képest drágábban eladott wiiben nagyobb haszon van mint a drágán előállított és annál kevesebbért eladott HD konzolokban.
Gyakorlatilag a Microsoft és a Sony ráfizet arra hogy az emberek elvigyék a konzoljukat, abban reménykedve hogy majd mikor már 100 milliót eladtak, majd a jogdíjakból valami profit is jut. Egyszer. Hátha.
Ezzel szemben a Wii az első 2006-ban eladott példány óta minden egyes Wii-n keres.