• dez
    #46
    1. Az AIDS eleve nem lehet biológiai fegyver, mivel hogy az egy betegség neve. Szóval esetleg a HIV.
    2. Hát pedig ez ma sem véglegesen eldöntött kérdés. A cikkbeli becslés nem veszi számításba az esetleges mesterséges eredetet; mesterséges = az eredeti, majmkat fertőző vírus génmódosított változata.
    3. Koránt sem idióta feltételezés. Pl. ha jól emlékszem, egy Nobel-békedíjas is ezen az állásponton van, és senki (már aki számít) sem nevezi idiótának emiatt.
    4. Nem csak úgy lehet fegyver, ahogy azt te igen szűklátókörű módon elképzeled: pl. az afrikai népesség (főleg a szegényebbek) jó része fertőzött, és ha nem lesz pénz a gyógyításukra, hathatósan megtizedeli őket.
    5. Ide kapcsolódik, hogy a nyugati országok hallani sem akartak arról, hogy az igen drága HIV-ellenes gyógyszereket mérsékelt áron adják Afrikának, sőt még azt is megtiltották, hogy maguk gyártsák őket. Erre persze magasról tett Afrika, hiszen emberek millióiról, tízmillióiról van szó, és az csak fontosabb, mint "a nyugati szellemi tulajdon védelme" (papíron ugye).