mancit_0.png\"
  • amjan
    #1


    A Manchester City Football Club az angol legfelső osztályban (Premier League) játszó manchesteri labdarúgóklub. 1880-ban alapították West Gorton (St. Marks) néven, a klub neve 1887-ben Ardwick AFC lett, mai nevét 1894-ben kapta. Kétszer nyerte meg az angol bajnokságot, négyszer volt angol kupagyőztes és egyszer a KEK-et is elnyerték. Legsikeresebb időszaka az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje volt, amikor Joe Mercer menedzser csapata Malcolm Allison vezényletével számos trófeát gyűjtött be, és olyan játékosaik voltak, mint Colin Bell és Francis Lee.

    Az utóbbi évtizedekben inkább a másik manchesteri klub, a Manchester United csillogott, a Manchester Cityre pedig nehéz idők jártak – 1976 óta semmilyen komoly eredményük nem volt. A mélyponton három éven belül kétszer is kiestek az 1990-es években és egy évet a bajnokság harmadik osztályában voltak kénytelenek tölteni. Azóta azonban visszakerültek a legjobb klubok osztályába. A Manchester Citynek (csakúgy mint a Manchester Unitednek) nagy hagyományos rajongótábora van: otthon több, mint negyvenezer néző előtt szoktak játszani a City of Manchester Stadionban.