1. " az internetezéssel töltött idő, amit sokan az olvasástól elrablott idővel azonosítanak. " Vajh az előbb mi a fenét csináltam!?
2. A mai olvasásfelmérőket meg lehet nézni, elég érdekesek. Lásd 2008-as középszintű irodalom érettségi. Egy interjú, melyben a szakértő nem a kérdésre válaszol, és még ráadásul nem is fogalmaz egyértelműen. De ha mindez nem lenne elég, akkor még ráadásul a riporter nem is ért az adott területhez. A feladatlap, és a pontozás meg pfff, no komment. A tanárom 3 oldalt írt a szokásos 1 helyett jellemzésként, mert még ő is azt mondta, nem normálisak, hogy ilyet adtak. Így nem nehéz rossz statisztikát elérni. Fent pedig azt mondják, hogy ez így tökéletes, ők nem hibáztak, miközben a javítókulcs is hibás, aki pedig szólni mert érte, azt bíróság elé citálták. Szép...
3. Akik ezeket megszabják, ott fent, legalábbis itthon, azok szerintem még közelről nem igen láttak gyereket! Most is összevonják a természettudományokat. Komolyan mondom, azt hittem az előzőeknél már rosszabbat nem tudnak kitalálni, de mindig sikerül meglepniük. Adott 3 tantárgy, amik ugyan egy gyűjtőfogalomba tartoznak, de egyébként általános iskolás szinten kevés közük van egymáshoz. Én imádom a fizikát (igen, sosem voltam komplett gyerek:P), de például kémiáért nem vagyok, sőt a biosz is úgy 10. környékén már kezd érdektelen lenni számomra. Most ezt egyben tanítják, eleve nem tudom ki az a tanár aki mindháromból rendelkezik képesítéssel, és mivel kevesebb lesz az óra, majd a szegány diák középsuliban és egyetemen szenved, ha valami véletlen folytán nem sikerül velük megutáltani ezeket a fontos tantárgyakat.
4. Aztán én netezek, néha még túl sokat is, de spciel rengeteget olvasok itt, mely tudáshoz nem igen tudnék hozzájutni máshogy. Ettől függetlenül olvasok is könyvet (nah kötelezőt szinte soha, már csak azért sem, mert kötelező, de ez egy másik téma), több száz oldalt kiolvasok egy nap, ha érdekel a könyv, rendesen járok könyvesboltba, mert van egy feelingje a boltnak, és magának a rendes, kézzelfogható könyvnek is.
5. "a szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy a netolvasók sokszor nem tudják megítélni, hogy megbízható-e az információ, aminek birtokába jutnak" - Ez megint hülyeség, mindenki maga dönti el, hova megy a neten, és mit olvas. Arra sincs garancia, hogy egy könyv teljesen hiteles, sőt sokszor nem az. Naprakészségben pedig biztosan az internet nyerne.
6. Mint látható, én sem használok valami új, elferdített nyelvet, jó, azt elismerem, hogy diáknyelven írok, de ez mindig is egy színfoltja volt a magyar nyelvnek.