Software rendőrség,Szerzői jogsértés
  • Zóanagyvarázsló
    #90
    Nekem a következővel volt bajom:

    aki lop, csal, vagy éppen szerzői jogokat sért, az maradjon kussban, s neki álljon feljebb, h jaj BŰNCSELEKMÉNY, mert kurvára hülyén jön ki szvsz...

    Ugyanis egyáltalán nem erről volt lejjebb szó, akire burkoltan céloztál (vagy leginkább értelmezhető volt jelen helyzetben az állítás), még az értékítélettől is tartózkodott. Ezért nem értettem, miért kellett reflexből(?) ugranod, amikor ezt meg lehetne vitatni jogi, elvi szempontok mentén is egy elnagyolt - és már százszor, de inkább ezerszer hallott - summázás helyett. Nyilván félreértés lehet az eset kulcsa.

    Fals dolgokat nem óhajtottam a szádba adni, de mivel általánosnak mondható retorikát alkalmaztál, így valóban reagáltam rá némileg általánosabban is, már csak azért is, mert lejjebb a topikban mások képviselték abban az értelemben is.

    A rágalmazás vádját pedig egyszerűen elutasítom (ha valamely mondat esetleg félreérthető is lett volna, nem konkrét személyre vonatkozott, hanem jelenségre), nem is értem, hogy mire gondolsz. Megjegyzem, az sem én voltam, aki kijelentette, hogy itt mindenki warezol.

    Részemről lezártam a vitát, mert úgyis csak elbeszélünk egymás mellett, és különben is a szándékom éppen ennek a vitának a nem idevalóságára való célzás volt, tehát hiba volt benne résztvennem.