Software rendőrség,Szerzői jogsértés
  • Zóanagyvarázsló
    #84
    Ezt neveztem képmutatásnak: bort iszik, vizet prédikál.

    Ezt megértem, de azt mondom rá, hogy nem kevésbé hiteltelenek a warezvédő, magyarázkodó gondolatok is, hiszen ott a minden szentnek maga felé hajlik a keze elvnek megfelelően védekeznek. Mindenesetre az efféle "hülyéskedés" és előítéletesség kántálása helyett én továbbra is az érvekre szavazok.

    a magán célú letöltés =/= a lopással, vagy mutasd már meg azt a paragrafust amely ezt mondja ki. Ha nincs, akkor ez magánvélemény, amivel én nem értek egyet.

    Én is ezt mondtam. Jogilag jelenleg Magyarországon nem bűncselekmény, de ez változni fog. A lopásra technikai hasonlóság szempontjából utaltam arra célozva, hogy túlzás már a szó hallatán kapálózni, mert van abban is logika. Ha már a kimagyarázás sem jogi alapon működik...

    Mellesleg itt a szerzői jogi törvény, ha büntető eljárást nem is lehet indítani, polgári per annál inkább. Persze gyakorlatban ez kivitelezhetetlen.

    Mint úgy a torrentet sem hoztam fel, ahol már a megosztás is képbe jön.

    Nem kellett felhoznod, mert amennyire magyar realitásként szokás emlegetni a warezt, annyira igaz, hogy ez gyakran sokak számára már-már egyenlő a torrenttel, és tudjuk, hogy az internetes forgalom nagy része fájlcserélő hálózatokon keresztül történik (ugye van torrenten kívül egyéb is), ez nagy százalékban illegális tartalmat jelent.

    Mindegy, a fő problémám továbbra is a téma félreértése, legalább ebben a topikban nem kellene minden nem kívánatos szót újra és újra támadásnak venni. (Na meg aki nem becsületes eszközökhöz folyamodik, annak azért mégse álljon már feljebb...)