Epikurosz#137
A kutyáknak lelkük van - ezt én mondom.
Sőt, tovább megyek.
Laktam régen egy albérletben, és a vén csaj rámbízta a papagáját (nem tudta magával vinni).
Eleinte csak messziről méricskéltük egymást, soha nem volt előtte papagájom, azt sem tudtam mit kezdjek vele.
A vén csajszi utasításai szerint rendszeresen etettem, vagyis magot tettem az etetőjébe, és vizet töltöttem az itatójába, oszt csókolom.
Kb. 2 hét múlva eszembe jutott, hogy ki kellene takarítani a ketrecét, mert kezdett büdi lenni.
Á, gondoltam semmi gond, kinyitom a ketrec ajtaját, nyakon csípem a papagájt, kiveszem a ketrecből, és beleteszem egy kartondobozba, amíg takarítok, hogy el ne repüljön.
Persze, az álmaimban. Amikor benyúltam, úgy megcsípett az istentelen dög, hogy kiszakadt a bőr a kézfejemen, és folyt a vérem. Azért csak nem hagytam magam, és éktelen rikoltozása közepette begyömöszöltem a kartondobozba, és miután lemostam, bekötöztem a kezem, kipucoltam a lakását. Utána, tanulva az előzőekből, odatettem a doboz száját a ketrec nyitott ajtajához, és meg nem érintve visszaengedtem a tisztaszobába.
Nos, volt már közös élmény, mit élmény, trauma, sokk, személyi sérülés, és hál' Istennek nem lett semmi bajom, pedig nem mentem el a dokihoz, és az élet visszazökkent a szokásos kerékvágásba.
Annyi változás azért történt, hogy néha énekeltem neki, vagy csak beszéltem, és ő, amikor a munkából hazaérkeztem színes trillázással fogadott. Egyedül laktam, őszintén szólva jól esett, hogy valaki fogad, köszönt, amikor hazaérek fáradtan a napi robotból.
Teltek a napok, és kb. egy év múlva továbbköltöztem. A papagájom, mert az enyém is lett, visszakerült jogos tulajdonosához.
Amikor a költözés után két héttel visszamentem valamiért a nénihez, Tóni - ez volt a neve - már nem élt. Miután elváltunk, nem volt hajlandó többet enni, és éhen halt szegény.
