• shabba
    #19
    Ezt már legalább egy évtizede mantrázzák az IT újságírók évről évre hogy az internet majd jővőre vagy utána ledöglik mert elfogy a sávszél és hasonló hülyeségek. Bőven vannak a lefektetett és még nem kihasznált optikai szálak, de ha el is fogynának lehet még újakat fektetni. A technológia is egyre fejlődik így ugyanbból az optikai szálból is egyre nagyobb sávszél nyerhető ki.

    Pl. most egy 80 csatornás 10 Gbps-es rendszeren 800 Gbps kapacitást lehet kiépíteni két pont között, de 40 Gbps-es technológiával 3.2 Tbps-et. De már most érkeznek a 160 csatornás megoldások, amivel duplázni lehet ez a teljesítményt. És ehhez nem kell csak két optikai szál, egy optikai kábelben pedig akár több tucat vagy több száz szál is elfér.

    A 100 Gbps-es technológia fejlesztése is már hosszú évek óta tart, nagy valószínűséggel 2010 felé eljut a szabványosításig. De a demo rendszereket az eszközgyártók már 2-3 éve is bemutattak, most pedig már a szolgáltatókhoz kihelyezett próbarendszereknél tartanak. De ez minden hálózati technológia esetén egy hasonló folyamat, az ezt megelező technológiák is ugyanezeket az evolúciós lépcsőfokokat járták végig.

    100 Gbps technológiával először 80 csatornás rendszerek lesznek 8 Tbps kapacitásig skálázva, ami később akár 160 csatornásra is bővülhet. Ez egy nagyságrenddel nagyobb mint a mostani jellemzően 40-80x 10 Gbps-es kapacitások, amik közel sincsenek csúcsra járatva. Szóval van itt azért tartalék még a jővőre.

    És ahogy a fő gerinchálózati útvonalakon az előbb említett technológiai változások megtörténnek, úgy a hálózatok alsóbb szegmenseiben sem áll meg az élet. Az a technológia ami tegnap még a legfőbb gerinchálózati pontokon volt használva, egy szinttel lentebb költözik, ami pedig ott volt használva az is egyel tentebb. Ott ahol most még a gigabit a jellemző összekapcsolódási mód, ott pár éven belül a 10 gigabit veszi majd át a helyét. Idővel pedig a WDM technológiák is elérik ezt a területet és úgy már Nx10 Gbps kapacitásra lehet majd méretezni.

    A jővőben ha lesz is gond, azt nem annyira a technológiai lehetőségek fogják generálni, hanem az anyagi korlátok. Az már most is egy gond, hogy az állandóan csökkenő internet árak mellett, az adatforgalom mind inkább növekszik. És az alkalmazott technológiák árcsökkenések nem olyan mértékű, mint ahogy az előfizetők forgalma növekszik, és az általuk generált bevétel meg csökken. Itt inkább a pénzügyi egyensúly az ami jobban veszélyezteti az rendszer működőképességét. Jobb technológia ma is mindenhol rendelkezésre áll, de nem annyiért amit a felhasználó hajlandó megfizetni vagy nem olyan mértékben(adatforgalommal) mint amennyi az általa befizetett pénzből megoldható. Ezért is terjed az a gyakorlat világszerte hogy korlátozzák a netszolgáltatók az irreálisan nagyforgalmú előfizetőket.