• Ghoosty
    #143
    Én akkor tekintek valamit "józan észnek", ha bizonyítható. Lélek létezése pl nem bizonyítható. Ebből következően a lélekre való hivatkozás, számomra nem tekinthető józan észből következőnek. Aki azt állítja, hogy a világ úgy keletkezett, hogy "big bang" azt is csak egy hitnek tartom. Ha esetleg a jövőben tudnak építeni időgépet és megnézik, hogy hogy keletkezett akkor az is bizonyítható lesz. Addig ez is csak hit marad számomra.

    Abortusz téma: Egy nem várt gyerek romba döntheti egy ember életét. Egyetértek, hogy felelőtlenség nem védekezni, de a fogamzásgátlás is csak megtűrt dolog, nem elfogadott az egyház által. Arról nem is beszélve, hogy nemi erőszak, mondjuk egy 14 éves gyermeken.

    Helyesen állítod, az én gondolkodásomban is vannak axiómák. De azzal, hogy be akarják tiltatni az abortuszt azzal pont, hogy az axiomámat akarják séteni, tehát az én "hitemet".
    Erre mondtam példának a hindukat. Nyugati társadalmakban ezerszám mészárolják le a szent és sérthetetlen állatokat a teheneket. Most akkor tiltsuk be a marhahúst? Nem egy kategóri a gyilkosság és a szent állat megölése, de mindegyik nagy bűnnek számít a saját valláson belül.