Többek között a kísérlet is – méghozzá közel nyolcvan éve. 2005-ben ig Nobel díj lett belőle, de még mindig csak a nyolcadik cseppnél tart.
Egy Thomas Parnell nevű ausztrál professzor, aki valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy ez a kísérlet teszi bizonyos értelemben hallatlanná a nevét, 1927-ben azt találta ki, hogy fog egy darab, szobahőmérsékleten amúgy keménységéből kifolyólag leginkább kalapáccsal törhető szurkot, beleteszi egy tölcsérbe, és szépen megvárja, amíg lefolyik rajta. A szurok ugyanis valójában folyadék, csak ezt nehéz észrevenni, mivel mintegy száz milliárdszor (!) sűrűbb a víznél.
Ebben az egészben engem alapvetően két dolog nyűgöz le. Az egyik az, hogy az időbeli lépték megváltozásával olykor mennyire másként kezdenek el viselkedni a tárgyak/dolgok/bármi. A másik pedig az, hogy valójában milyen egyszerűen lehet akár otthon is érdekes, meghökkentő, eredeti, stb. kísérleteket végezni – hiszen ehhez sem kellett lényegében semmi egy jó ötleten meg rengeteg várakozáson kívül.
Úgyhogy mindenkit, akinek ilyesmi jut az eszébe, arra bíztatok, hogy ne habozzon azonnal közzé tenni. Ugyanis érdemes."
Végeredmény: nem állítom hogy folyadék az üveg.de érdekes megnézni pár francia gótikus templom üvegtábláját.az aljuk szép lassan vastagodik míg a tetejük vékonyodik.Aztán: biztos közrejátszanak más vegyi folyamatok is meg az üveg összetétele.A templomokban azt hiszem ólomüveg van.Ergo: ne féljünk nem fog elfolyni az ablakunk legalábbis pár száz év alatt biztos nem.(egyébként ismernek régebbi üvegeket is amik viszont nem kezdtek el folyni (vagy micsinálni) de mint írtam az egyik előző hozzászólásban nem egyértelmű milyen.Rohadt üveg. Na. Zárjuk le ezt a szart. Már én is unom.