Epikurosz#30
A nanotechnológiába a magántőke nem mer befektetni, legalábbis keleten, mert nagyok a pénzügyi kockázatok, a megtérülésre évtizedeket is kell várni.
A Putyin által fémjelzett orosz felső vezetés ezen a téren is rájött a helyes útra. Miután sikerült visszaszorítani az olyan kártékony oligarchák hatalmát, mint a jelenleg is börtönben ülő Hodorkovszkij (akinek szabadon bocsátásáért a nemzetközi zsidó lobbi olyan jeles személyiségei, mint Tom Lantos vagy Soros György emeltek szót), akik a részeges Jelcin uralma idején szedték meg magukat, Oroszország gazdasága rendbejött, és most már van pénz nagyobb lélegzetvételű tudományos programokra is.
Moszkvában a nanotechnológiai fejlesztéseket elsősorban állami cégek által megvalósított kutatások és fejlesztések révén képzelik el. Örömteli hír, hogy a Rosznatek nevű cég 5 milliárd dollárt kap az állami költségvetésből, hogy az Orosz Szövetségi Űrhivatal részére nanotechnológiai fejlesztéseket végezzen. Így kell ezt csinálni.
Magyarországon sajnos a balliberális koalíció, élén a rosszemlékű Gyurcsány Ferenccel, gumigyárakkal és egyéb egészségromboló, de legalábbis a nyereséget az országból kivívő beruházásokkal képzeli el a jövőt, reméljük már nem sokáig.