• Zóanagyvarázsló
    #50
    Szeretnék erre mondani egy példát. AOE II. lovas kontra lándzsás/alabárdos. A lovas akkor is hamarabb hal meg, ha hátba tudja támadni a pikást. Persze az is abszurd, hogy a pikás böködi a lovast a lovas meg karddal üti... Mikróval próbálták feloldani, amit alapvetően egy jó fegyver távolság rendszerrel kellett volna...

    A te igényeidre ott a Tota War, én is az említetteket szeretem benne. Nem hiszem, hogy erre a példára érdemes leszűkíteni a mikró kérdését. A HoMM-ben is milyen béma, hogy egy szám mutatja mennyi titán van a seregben...

    ? Tegyük fel értem mit akarsz, ebben az esetben a srácok rengeteg meglévő elemet hagytak ki...
    Már megint ott tartunk, hogy a TA-ban szerepet kapó lehetőségeket kötelező átvenni? Sok minden szándékosan nem került be, a Blizzard már annak idején is többször veselkedett neki a játéknak, menetközben számos játékelemet kidobva, megváltoztatva. Egy kompakt RTS-t dobtak össze, mely a műfaj legtöbb vívmányát tartalmazta, újakkal egészítette ki azt, és balance-ot (persze ezen a téren messze nem volt tökéletes a nyers SC), tökéletesítést, csiszolgatást helyezték előtérbe a műfaj totális átírása helyett.

    Pont az a baj a StarCrafttal, hogy ez a megtestesített stílus olyan valóban elavult elemeket is mintegy kötelezően magában rejt, hogy a második részben sem változtatnak rajta, mert akkor már egy másik játék lenne, és nehéz lenne a "prók" torkán letolni. Őszintén szólva én sokkal merészebb, ambíciózusabb változtatásokat igényelnék - tehát tulajdonképpen srészben egyetértek veled -, de elfogadom, hogy a hiányosságok is megkerülhetelten "műfaji jellemzők". Ha neked nem jön be a Blizzard RTS-ek játékemenete, akkor az azt jelenti, hogy nem az a te műfajod, hanem más, például a TA. Nincsen ezzel semmi gond, csak el kell fogadni akülönbözőséget.

    Volt egy blackthorne nevű játék, nah az patent volt. Azóta a blizzard keresi a balance-t a játékaiban, de nem nagyon találja. Ami a szomorú, hogy a videók a sztori tényleg megfogja az embert, de a játékmenet, még egyszer sem fogott meg.

    A BlackThorne szerintem is nagyon jó kis játék, de nem tudom, hogy jön az RTS-ekhez, balance-hoz. Ez utóbbiról egyébként igenis híres a Blizzard, nem is nagyon létezik más RTS, mely hasonló nagyságrendű különbözőség mellett kiegyensúlyozottnak mondható.

    A Diablo II telejsen más kérdés, egyrészt nem az RTS-csapat dolgozott/dolgozik rajta, másrészt megint csak más műfajról van szó. A Blizzardot egyébként dicséret illeti azért, hogy a mai napig patcheli a játékait, melyek távolról sem kritikus bugokat javítanak, és nem si csak a balance-szal foglalkoznak. A Diablo II esetében például plusz tartalmat is hoznak a játékba. (Mellesleg neki is rengeteg, jóval kevésbé kiegynesúlyozott epigonja akad.)

    Lényeg a lényeg, ami a tömegeknek szól könnyű és használni az stratégiában nálam ÁRKÁD...

    De ez inkább a C&C sorozatra igaz. Pláne egy C&C3 addon topikjában furcsa azt állítnai, hogy a Kane's Wrazh árkádosabb lett, ezáltal közelített a StarCrafthoz. Ez volt az eredeti állítás.

    A Blizzard azt az elvet vallja az RTS-einél, hogy könnyű legyen alap/közepes szinten játszani vele a tömegeknek, de a komolyabb szinthez már ennél jóval több kelljen. Ezt meg is valósították. Egy populárisabb alap nem teszi semmissé a játék RTS-ként mutatott mélységét, attól, hogy bizonyos trükköket, lehetőségeket nem használnak (ki)/ismernek az amatőrök, azok még léteznek.