• ziipp
    #33
    Azt hiszem picit elbeszéltünk egymás mellett. :) Szóval én amikor a régi oktatási rendszert emlegettem, arra gondoltam, hogy a fegyelem nagyobb volt. Ez szerintem mindenképpen pozitívum. A jó megoldás, valahol ott lehet, hogy "szigorúan, de azért törődően".

    A #20-as kommentedhez annyit tennék hozzá, hogy valóban nem mozgó lexikonokat kell nevelnünk, ennek ellenére azért alapvető dologok mellett nem érdemes elmenni. Nállunk volt egy gyerek, aki nem tudta, hogy a mohácsi csatát kik nyerték, a törökök vagy magyarok. A másik meg azzal nem volt tisztában, hogy Velence Olaszország része! Na ilyen emberekkel voltam én összezárva 8 évig. :D Az ő seggük alá betolhatod a világ legjobb oktatási reformját, akkor se mész semmire. Ezzel csak azt mondom, hogy hiába minden, végül az embereken dől el az egész.

    Támogatnék valami olyasmit, mint amit kis sportoló-palántákkal csinálnak: szétszedik-összerakják őket, izomfelépítést néznek, meg amit akarsz, majd a végén kibökik, ha sikeres sportoló akar lenni, akkor legyen futó, vagy magasugró. Ezt jól lehetne alkalmazni az iskolás gyerekeken is: elég hamar kiderül, hogy ki milyen értelmes, ennek alapján amikor elvégzik az elemit, lehetne javasolni nekik egy optimális utat, amit bejárva sikereket érhetnek el. Így nem lenne annyi bölcsész a Mekiben, és szakmunkások elismertsége is talán nőhetne.

    Értem én, hogy manapság már az "információ kinyerése", "átfogó megértés" stb. a fontos, de ennek okán nem kell tokkal vonóval kidobni a régi rendszert. Annak is megvoltak a maga előnyei. Pl. ha az ember tudta, hogy Hunyadi Mátyás életét fogják kérdezni, akkor azt mondta: rendben, itt van 2 oldal, ezt megtanulom, 5-ös. Viszont ez az új "megértős" rendszer annyira más formában követel, hogy elég nehezen tudtam rá átállni. Pl. volt egy ilyen tételem, hogy vázold XY században a mezőgazdasági változásokat, majd ennek kihatását a társadalomra. A dolog szépség hibája az volt, hogy ezt a szakaszt még a régi rednszerben vettük, így a füzetem használhatatlanná vált. Valami egyetemi elemzésből végül összerántottam a tételt, de nem örültem volna, ha azt húzom. Meg az írásbeli vizsgán voltak olyan evidens/bugyuta kérdések, amire nem igazán tudtam, mégis _hogy_ kéne válaszolni, vajon mit várnak el a kitalálók. És itt van a lényeg: kulcsszavak alapján javítjanak. Az az, te hiába érted, ha bizonyos kulcsszavakat nem használsz, vagy a készítők által "rém nyilvánvaló" részletet nem veszel észre (volt olyan feladat, hogy képek alapján kellett jellemezni egy adott kort), buktad az egészet. A rendszer saját elveit ássa alá a javítókulccsal.

    Rengeteg olyan dolgot tanultam, ami felesleges, sohasem használom, nagy részét el is felejtem, de én ennek ellenére úgy érzem, megérte. Minden egyes kis információ morzsa végül közvetetten fejlesztette az "agyam", gondolkodásom. Itt is valamiféle középutas megoldást tudok elképzelni: alap kihagyhatatlan dolgokat megtanítani, a többit pedig elég megérteni. Aki meg arra kíváncsi, hogy XY utcán hány tank ment végig '56-ban, felvételizhet a megfelelő helyekre.

    > "Én nem erről beszéltem."
    Akkor miről? Mesélj! :) Érdekelnek az ilyen dolgok.

    > "Látod, most pontosan azt írtad le, hogy sokkal többre ment a tanár (saját és a tanulók szempontjából is), amikor nem csak valamilyen erősen leegyszerűsítő metodikát próbált követni, hanem alkalmazkodott az adott korra jellemző pszichológiai törvényszerűségekhez."
    Elismerem, ez így van. Kérdés, hogy pszichológiai törvényszerűségek vajon nem ugyan ilyen leegyszerűsítések-é? Közhely rovatunkban: minden szabály annyira jó, amennyire rugalmasan van alkalmazva. Viszont ez megkérdőjelezi, hogy kell-e követni szabályokat, ha tanítási módszerekről beszélünk. Miért nem hagyhatjuk kibontakozni a tanárt? Lehet, hogy úgy eredményesebb lenne.

    > "...politikai erők teljesen félremagyaráznak..."
    Azt hiszem bármibe keverjük a politikát, abból jó nem sül ki. Jó döntésnek tűnhet az ignorálása. De aztán mégse. Na mindegy.

    > "...ne tömjük tele a tanulók fejét száraz adatok tonnáival, amit úgyis elfelejt, inkább az igazán lényeges dolgokat tanítsuk meg érdekfeszítően, alaposan, érthetően..."
    Egyet értek. Megint csak kérdés, hogy ezekből a célkitűzésekből egy rossz tanár mennyit tud megvalósítani? Szerintem a fő gond ott van, hogy gyenge a tanár képzés.