Getafe Club de Fútbol Fan Club
  • Gunnersboy
    #72
    SPANYOL KIRÁLY-KUPA DÖNTŐ. Háromszor is a hálóba bólintottak Koeman tanítványai, a Getafe zsinórban a második fináléját bukta

    Két éven belül a második fináléjára készülhetett a Getafe, és a kiscsapat drukkerei vigaszt reméltek a múlt heti, drámai UEFA-kupa-búcsúra a mérkőzéstől. Persze a Valenciának is volt mit feledtetni: a Turia-partiak nagyon rossz bajnoki szezont futnak, így csak győzelemmel engesztelhették ki fanatikusaikat.

    Ha Ronald Koeman azt mondta a játékosainak: használják a fejüket, akkor jól tette, hisz a Valencia két fejesgóllal szerzett hamar előnyt a Vicente Calderónban.

    A 4. percben Mata bólintott Ustari hálójába, biztosítva ezzel a jó kezdést a fehér-feketéknek, majd hét perc múlva az első Valencia-szöglet is gólt hozott.

    Arizmendi ívelt középre, a Getaféból igazolt Alexis pedig ismét kiszolgáltatott helyzetbe hozta a Laudrup-csapat hálóőrét.

    A korai sokkból lassan azért magához tért a dán mester csapata: Granero lövését Hildebrandnak kellett védenie, majd közvetlenül az első félidő lefújása előtt a szépítő gól is megszületett.

    A 45. percben ugyanis Moretti bántalmazta Contrát a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Granero a kapufa segítségével a hálóba küldte, reményt adva ezzel a Getafénak.

    A második játékrészt két kihagyott David Villa-helyzet nyitotta, majd a 61. percben Granero válaszolt: irdatlan erővel döngette meg a messzeségből a keresztlécet – a labdát szemmel verő Hildebrand jól imádkozott…

    Ezt követően a hajráig az egyre növekvő feszültséget sokkal inkább kakaskodásokkal, mint jó játékkal vezette le a két csapat, így a kapuk ritkábban forogtak veszélyben.

    Michael Laudrup a végére bevetette utolsó taktikai fegyverét is: a 76. percben a csatár Braulio váltotta a hátvéd Tenát. A Bayern ellen az UEFA-kupában betaláló támadó egy gyönyörű fejessel rögtön veszélyeztetett is, de Hildebrand óriási reflexszel a kapu mellé tornázta a labdát.

    A német portás védése kulcsfontosságúnak bizonyult: néhány perccel később ugyanis Baraja nagyon távolról óriási szabadrúgást küldött kapura, Ustari csak oldalra tudta ütni a labdát, amelyet Morientes előrevetődve a hálóba fejelt, ezzel gyakorlatilag eldöntve a kupadöntőt.

    Zárszóul még Celestini gázolta el nagyon csúnyán David Silvát, így ő idő előtt mehetett zuhanyozni, a Valencia játékosai pedig a lefújás után indulhattak pezsgőzni: a Turia-partiak 1941, 1949, 1954, 1967, 1979 és 1999 után hetedik kupagyőzelmüket aratták a Spanyol Kupában!


    sajnos :s