• Breki33
    #521
    LÁSS JÓL Közlekedésbiztonsági akció


    Várunk mindenkit, aki szeretne részt venni országos matricázó akciónkban.

    Megelégeltük, hogy balesetveszélyes tárgyak találhatóak a kerékpáros útvonalainkon, melyek - főleg este, rossz látási viszonyok között - veszélyeztetik a kerékpárral közlekedők biztonságát.
    Ezért a 3M-mel összefogva és az ÚT-ŐR Kkt. segítségével országos akciót indítottunk Facebook közösségünk bevonásával. Fényvisszaverős matricákat adunk azoknak a bringásoknak, akiket szintén zavarnak ezek az állapotok, és szeretnének aktívan tenni..Ők vállalják, hogy kiragasztják ezeket a prizmás matricákat, majd fotóval dokumentálják azt.

    Célunk, hogy országos szinten felhívjuk a figyelmet ezekre a tarthatatlan állapotokra, remélve, hogy az útfenntartók megteszik a szükséges lépéseket és eltüntetik ezeket a zavaró objektumokat utunkból, illetve a jövőben nem is építik meg azokat. Nagy hírverést csapunk akciónknak, rendszeresen írunk róla és Facebookon lehetőség szerint minden hírt és képet megosztunk.

    A részvételre jelentkezni addig lehet, amíg készleteink tartanak, utána a jelentkezést lezárjuk. Szállítás április elején, a fotókat/videókat pedig folyamatosan küldheted, az utolsó beküldési időpont május 31.

    A FELADAT:

    1. Add meg itt, hány db matricát szeretnél, hol ragasztanál, hova tudnál érte menni stb ( A vidéki kézbesítés 1-2 hetet is igénybe vehet részünkről. ) https://docs.google.com/forms/d/1TFutSK6a8qaxehIJ5X1ILzjupU5b-4imnp45y_VUW0M/viewform

    2. Segítsetek minket abban, hogy minél kevesebb postaköltségünk legyen. Ezért kérjük, személyesen menjetek el a matricákért a listán szereplő városokba, címekre. Saját területi szervezeteink kapcsolattartói elsőbbséget élveznek (tőlük lehet kérni) és a további jelentkezőket pedig lehetőségeinkhez mérten látjuk el, ügyelve a lehető legjobb országos lefedettségre és tartva a legkisebb postaköltséget. (Postán csak abban az esetben küldjük a matricákat, ha készleteink még engedik és sehogy nem tudjuk másképp megoldani, valamint, ha területi szervezeteink már nem tartanak többre igényt.)

    3. Töltsd le innen útmutatónkat, amiben fontos tanácsokat olvashatsz arról, hogyan ragaszd ki a 3M matricákat. (Fontos, hogy amíg 10 fok alatt van a hőmérséklet, ne ragassz, mert nem lesz tartós.) http://kerekparosklub.hu/sites/default/files/használati%20útmutató.pdf

    4. Minden egyes esetben, amikor kiteszel egy matricát, kérjük, fényképezd le, és posztold fel Facebook oldalunkra a pontos helyszín címével (lehetőleg Google maps linkkel). Videót is küldhetsz. A beküldés határideje 2013. május 31. A képeket és videókat megosztjuk oldalunkon. ( Egy kép ne haladja meg a 200 KB-ot, videónál pedig linket küldj.) Ha bármikor később már nem látod az útakadályt, azaz az útfenntartó eltávolította, kérjük, azt is dokumentáld!

    A leglehetetlenebb helyeket dokumentáló, az útfenntartóknál a legjobb eredményt elérő, a legviccesebb képeket és videókat beküldők között ajándékokat sorsolunk: 1 db USB csatlakozós számítógép távirányítót, egy 2GB-os MP3 lejátszót és mindenféle kerékpáros kiegészítőket.