bvalek2#7
Szerintem három embercsoportot keverünk össze:
1. Ismerek képzelt betegeket, valóban betegek, de pszichésen, olyasmi mint a klausztrofóbia. Nehéz kimagyarázni őket belőle, de gondolom a diliházban a sok Napóleont is nehéz meggyőzni, az ember lelkivilága már csak ilyen ha kisiklik. Ők azért elég kevesen vannak, de tényleg odafigyelést igényelnek.
2. Vannak persze enyhe esetek, az emberek ugyanis szeretik sajnáltatni magukat, az áldozattudat pedig ugyebár felment sok mindennapi felelősség alól, szóval a lustaság és a gyávaság is bőven benne van. Ezek például a mai divat-depressziósok. Nekik az elég lenne, hogy találkozzanak egy valódi depresszióssal (mint a hasfájást szimuláló kiskölök egy gyomorrákossal).
3. Sosem érezzük magunkkat teljesen 100%-nak, és nehéz felmérni, hogy mikortól kell orvoshoz menni. A "puhány" társadalmunkban az emberek ingerküszöbe alacsonyabb, és olyankor is orvoshoz mennek, meg gyógyszert vesznek be, amikor nem kéne. Amikor gyógyszerrel a betegség 2 hét, gyógyszer nélkül 14 nap, akkor inkább nem kéne a szervezetet pirulákkal terhelni.