Fbn Lx#99031
az azért nyilvánvaló, hogy aki képtelen szellemi tevékenységgel elfoglalni magát, az segg. ezen mit kell ragozni? :D
Az unatkozáshoz ennek semmi köze, sőt talán a szellemi képességek növekedésével az unatkozás is jellemzőbb.
Az én tapasztalataim alapján minél alacsonyabb egy illető intelligenciája, annál könnyebben talál olyan elfoglaltságot, ami leköti, és annál ritkábban unatkozik.
Az unalom annyit jelent, hogy az illető nem talál képességeinek megfelelő elfoglaltságot.
Ha a képességet meghaladja a teljesítendő feladat, vagy kitűzött cél, az sokkal inkább frusztrációt, idegességet okoz. ha a képességeinek megfelelő szintű tevékenységet talál az illető, abba belemerül, elfoglalja, szellemileg kielégítő. Míg ha saját készségeinek szintje alatti tevékenységet kell végeznie, vagy épp csak olyat talál, az monoton, nem kielégítő, unalmas.
Tehát itt a viszony pont ellentétes lehet, az pedig, hogy valaki, amikor semmi kötelessége, mennyire kezd el képességeinek megfelelő szintű elfoglaltságot keresni, alkati adottság, vagy éppen hangulat kérdése. így az unatkozás többnyire a jobb értelmi képességű, viszont lustább, szellemi kihívásokat kevésbé kereső emberekre jellemző
a szerepjátszáshoz hozzátenném, hogy az a szellemi készségek csak egyik ágának fejlettségét feltételezi, és attól, mert a fantázia és általában véve a jobb agyfélteke fejlett, az illető még lehet átlagos, vagy akár átlag alatti intelligenciájú
sőt, szerintem a szerepjátszás is bizonyos IQ-tartományban a legnépszerűbb, amit mondjuk 100-120 közé tennék. ez alatt az embert az elemibb és ösztönösebb problémák túlzottan is foglalkoztatják ahhoz, hogy ilyesmiben elmerüljön, efölött pedig a logika sokszor képes átvenni az irányítást, ami miatt az egész elfoglaltságot gagyinak és értelmetlennek tarthatja az illető
de a szerepjátékosoknak is vannak nyilván szintjei, néha én is szeretek játszani, de amikor összeülnek srácok lepedőkbe burkolózva és kriptikus hangon beszélnek, az inkább szánalmas
