#7023
Tisztában vagyok az élettani hatásaival, elítélem őket.
Párszor beleolvastam a füves topikba, és ha vki azzal jön, hogy hülye drogosok akkor azt mondják vissza, hogy a pia károsabb. Lehet, de a piásnak a mája nő és viszonylag értelmesen tud beszélni józanul, a füves pedig egy idő után "tisztán" is csak nyögni tud.
SG-n olvastam régen egy hozzászólást, hogy a gyerek nem tudott jól angolul beszélni és a haverjától kért segítséget aki perfekt volt. Hamar megtanította a gyereket, minden happy volt, és a haver elkezdett füvezni. Fél év után annyira leamortizálódott a haver, hogy a saját jegyzeteiből(!) kellett a gyereknek visszakorrepetálni. Ebben az a szomorú, hogy padtársak voltak és végig kellett nézni a leépülést.
El tudom képzelni milyen lehetett a gyerek feje, mert ismerősöm is jó ideje szívja és száját sose csukja be, szinte már nyáladzik, a szeméből pedig csak kis értelem sugárzik. Kétszer bukott a lehető legxarabb szakmunkásképzőben, szeptembertől meg be lesz zárva a suli. Lusta, és ha buliba megy akkor sose vesz semmit se magának, csak lejmolni tud. Szülei pedig azon gondolkodnak, hogy olyan helyre adják be ahol ott lehet lakni, hogy otthon se legyen, mert annyira reménytelen.
Gondolom most azok a hozzászólások jönnek, hogy túlzásba viszi, blablabla....
Másik meg, hogy szívesen hallgatok dnb-t, de nekem a zene maga a drog, mellé pár sör és faxán elvagyok.
Aki meg erre nyomott:
"Én magam is füvezek, de nem hiszem, hogy rossz irányba haladok."----> Az naív, és nézzen a tükörbe 2-3 év után, ha még képes lesz rá....