Fbn Lx#62940
Nem HISZEK a természetgyógyászatban, hanem úgy gondolom, ahány vizsgálódási módszer, szemléletmód, annyi megoldás a problémára. A tudomány csak egy, alapból ellentmondásos és tökéletlen matematikai jellegű vizsgálódáson alapuló szemléletmód, ami ebből kifolyólag elég sok mindenre nem terjeszthető ki (egyelőre). Bár serintem idő kérdése csak, amíg a tudomány szépen lassan egyre több mindent tudományosan is megmagyaráz elektromágneses hullámokkal, meg egyéb szirszarral. Már volt is sikeres kísérlet, amiben gépekkel erősítették fel az ember agya által kibocsátott elektromágneses hullámokat, ezt ráirányították tárgyakra, és szanaszét repültek. Ezt mindig megjegyzem :]
A kínaiak több ezer éves tudománya nem terjedhetett volna ilyen szépen, és nem maradhatott volna életben, ha a működését gyakorlatban nem tapasztalták volna. Az ember régen sem volt annyira hülye. Mellesleg volt már alkalmam harcművészet kapcsán megérezni, hogy hogy mi az, amit a kínaiak csínek, a japánok kínek, az európaiak meg mit tudom én milyen spirituális energiának neveznek. Szerintem aki próbált már komolyabban belső erőre is hangsúlyt fektető harcművészetet, az tudja, hogy miről beszélek... tai chi, kung fu, esetleg aikido...