• Dick Riddick
    #33848
    A véleményem eléggé sarkított, tudom. Én inkább azokról a helyzetekről beszélek, amikor szinte már mindenki tudja mi lenne a helyes lépés, de nem teszik meg. És nem is véletlenül. A jog kiskapuk hálózatából áll, amiket ki is használnak. Sok ágazatban látszódik már a "zöld szél" hatása, viszont nagyon sok esetben csak egy jó nevű szlogen lesz belőle.
    Nem közvetlenül a felmelegedés témájához tartozik, de példaképp megemlítem: A szelektív hulladékgyűjtés egy viszonylag egyszerű rendszer, jó pár év óta benn van a köztudatban. Mégis képtelenek ésszerűen megoldani a gyűjtők kihelyezését a legtöbb városban, és csodálkoznak hogy valamiért nem működik úgy ahogy kéne.
    Több mint tíz éve habzik a Rába, az egész ügy inkább már a vicc kategóriájába tartozik, egyik fél kielemezi a mintát, másik fél is kielemezi, a harmadik fél kielemezi az első két fél mintáit, ők is a harmadik fél mintáit, a negyedik független fél az első három mintáit, majd ismét a független fél mintáit vizsgálják be az előző szervezetek. És a végén egy hurok képződik, amiből nincs kiút.
    És mindig ez lesz a nagyobb botrányokból, sok-sok pénz elköltése és sok évnyi huzavona után sem lesz eredmény.