#31795
szerintem az a nehéz, mikor az osztályban megoszlanak a vélemények. tehát mikor az osztály fele bír egy tanárt, az osztály másik fele meg felkötné egy fára. én igazából mindig is tudtam, hogy egy adott tanárnál hol a határ. volt nem egyszer, hogy túlléptem a határt, akkor megkaptam a magamét, de igazából nem volt ebből nagyobb bajom. szóval ha minden tanuló tiszteletben tartaná ezeket a határokat, akkor nem lenne akkora baj. csak mivel nem vagyunk egyformák, tanulók, így nehéz eléggé. pl a biológia tanáromat mindig kihozták a sodrából az osztálytársaim. nekem nem volt vele semmi bajom, de egy idő után ott tartottunk negyedikben, hogy a tanár bejött az egyik órán év vége felé, és ennyit mondott: "gyerekek, a biológia ugye nem érettségi tantárgy, ezentúl szabad foglalkozások vannak az órán." nem tudom hol vívta ki magának ezt a tanár, de hiába volt szigorú, hiába kiabált, az osztálytársaim mindig rákontráztak valamivel. szóval valahol diákfüggő is a dolog szerintem, mert hiába akar szigorú lenni a tanár, ha vannak olyan diákok, akik szarnak az egészbe. a lány minden probléma nélkül kajált, meg sminkelte magát az első padban az órán. tanár szépen, nyugodt hangon megkéri, hogy ne most. oké, csaj elteszi. de amikor a csaj már 5x játsza el, akkor nem tudom kinek a hibája, kinek olyan lyukas az agya, ha nem fogja fel amit kérnek tőle. :\ volt már, hogy beszólogattunk egymásnak az osztályban az órán, mert már zavart minket is, hogy már jegyzetelni sem tudunk. szóval szerintem sok múlik a diákokon is. az én osztályomban sajnos nagyon sok tanárt utáltak, pont azért, mert nem engedtek meg mindent. a saját osztályfőnökünkkel is eljátszották ezt 700x, akit mindenki bírt ettől függetlenül. és amikor már te, mint diák jársz azon a szinten, hogy legszívesebben odamennél az osztálytársadhoz, és arcon könyökölnéd, hogy értse már meg amit mondanak neki, akkor ott már valami nagyon nem stimmel.