Zóanagyvarázsló#18093
Ez sajnos nagyon is így van, van az egésznejk egy tragikomikuma, nem tagadom. De a (nagy)poltika már csak ilyen, pláne abban az időben voltunk kiszolgáltatottak.
A Tanácsköztársaság viszont az ellenségeinket támadta meg. Mégsem bizonyult racionális döntésnek. Persze az más helyzet volt, de éppen ebből kiindulva is mondom, hogy kár túlságosan leegyszerűsíteni a helyzetet.
melyek a valótlanságok?
mi boldogan rohantunk a németek kebelére, küldtük el a rosszul felszerelt hadsereget a donnál elpusztulni, mert annyira féltünk a kommunistáktól, annyit szajkóztukl a nem nem sohát, sosem voltunk jó sratégiában, alakoskodásban, mások manipulálásában
Ez a mondat ebben a formában. Próbáltunk a két világháború között is, és a háború alatt is mással is jó kapcsolatra törekedni, de nem sikerült kellő eredményeket elérni. Persze a Szovjetunióval összefüggésben ebben nem csekély volt az önrészünk is, Bethlen már a gazdasági együttműködés "felvetésével" sem aratott osztatlan sikert.
A lényeg az, hogy a poltikai elit egy kis része kivételével nema németek feltétlen támogatása volt a cél, végig - zanzásítva - velük baráti smelegesek szerettünk volna maradni, a Szovjetuniót pedig már csak azért sem volt célunk megtámadni, mert a három hadsereget a mi a háború utáni rendezésre szántuk (és kettőt a későbbiekben is), hogy majd a világégés után ezúttal mi szálljuk meg azokat a bizonyos területeket.
Olyan helyzetben voltunk, hogy aligha utólag is alig lehet sokkal ideálisabb döntéseket találni. Teleki tragédiája jól festi le, hogy mennyire nem volt egyszerű akkor dönteni. (Mellesleg Románia izgága 1940-es izgága megtámadása aligha váltott volna ki szimpátiát azoknál a nyugati hatalmaknál, mnelyekhez megpróbáltunk a lehető legjobban igazodni. Szovjetunió pedig csak a világháború után vált szuperhatalommá.)
