• Pluskast
    #17950
    Nem egészen. A monarchiát már az 1867-es kiegyezéskor is érték komoly, belső kritikák. Sokan már akkor azt mondták, hogy alkotmányos monarchiát kellene létrehozni. A csehek eleve trialisztikus rendszert akartak és a horvátok is külön államot (bár megjegyzendő, hogy 1868-ban létrejött a horvát - magyar kiegyezés ami tulajdonképpen autonóm államnak ismerte el Horvátországot nagyon hasonló rendszer szerint mint az osztrák - magyar kiegyezés). Ennek az egész rendszernek alkotmányos monarchiává történő átalakulásának egyetlen egy kerékkötője volt, nevezetesen Ferenc József császár és király. Túlságosan is konzervatív gondolkodású volt és a monarchia laza majdhogynem konföderalisztikus állammá történő átalakítása számára egyet jelentett az osztrák birodalom végével amihez ő nem volt hajlandó asszisztálni. Nála a maximumot a dualizmus jelentette. Aztán persze halála után IV Károly teljes politikai reformot akart, azonban csak a háború vége után ami ugyebár már nem valósult meg. Amúgy nem tudom, hogy tudjátok e de Magyarország 1913-ban már ki akart szakadni a monarchiából olyannyira, hogy konkrét tervekkel rendelkeztek Tiszáék ezzel kapcsolatban. Az első világháború ezt azonban meghiúsította.