• QuippeR
    #110681
    szigorlaton átmentem: a mondat, ami akkor hangzik el informatikusok között, amikor nem bírnak hiba nélkül összeadni három tíz alatti számot.

    egyébként általánosban színötös voltam, középsuliban először normális tanárom volt, maradtak az ötösök. aztán egy idióta nő jött, aki valamiért azt gondolta, hogy mivel ismeri édesanyámat, ezért mindent kétszer kell nekem elmagyaráznia. ebből persze később az lett, hogy mivel nekem mindent kétszer magyaráz el, ezért biztos nem értek a matekhoz, szóval jöttek a hármasok a semmiből. na tőle hangzott el, mikor továbbtanulásról volt szó, hogy ha én informatikus leszek, akkor ő meg elmegy balettozni. mindig jó magaviseletem volt, tiszteltem is általában a tanárokat, de itt majdnem felpofoztam.
    na mindegy, miután ő elment, a harmadik tanárnak ráment az ideje, hogy behozza a lemaradást, és érettségire felkészítsen minket, szóval semmi olyasmit nem sikerült a gimiben megtanulni, ami a felsőoktatásban segített volna. mindenesetre az oktató magyarázatai érthetetlenek voltak, én meg nem feszítettem meg magam, szóval fősulin nem sikerült sokkal az átlag felett teljesíteni, kettessel mentem át minden félévben.

    ma csak ritkán kell elővenni a matekot, néha diagramok programozásánál trigonometriával kell foglalkozni, 2D-s forgatás, ilyenek. 3D-ben vannak még mátrix-transzformációk, de ilyet max hobbiból csinálnék, és egyelőre nem vitt rá a lélek.