#109622
Te egy üzleti szerződést kötsz, ott kötelességeid vannak. A választások nem szerződésen alapulnak, a politikusok - ahogy lent írta mrzed - szépségversenyen vesznek részt, és mindenki úgy dönthet a jelöltek között, ahogy az neki tetszik, nem mondhatod meg, hogy ilyen és ilyen szempontok alapján kell bárkinek is dönteni. A demokrácia soha nem szólt másról, ezt mondtam már az első hozzászólásnál is, mindig is egy teljesen szubjektív döntésen alapuló rendszer volt (hiszen nincs cenzus a szavazásban, és nem várhatod el senkitől, hogy gazdasági, társadalomtudományi, stb. ismeretekkel rendelkezzen ahhoz, hogy szavazhasson), és mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen viselkedésű emberekbe helyezi a bizalmat.
Egyébként az is a "szépség" része lehet, hogy valaki azt hirdeti, hogy ő márpedig igazat mond, és mindent pontosan úgy fog tenni, amit mond - ha ezt elhiszi neki a nép, rá szavaz, és ezek után az ígéreteit betartja, akkor azzal további népszerűségre tehet szert, hiszen felmutathatja, hogy "lám én megmondtam, és meg is csináltam". Ez is egy módszer, de nem lehet és nem kell kötelezővé tenni. Az embereknek lehet felismerniük, hogy mi folyik körülöttük, de erre kötelezni semmilyen módon nem lehet senkit, a túlszabályzott rendszerek szépen átfordulnak diktatúrába (lásd: Platón: Az állam c. műve - na én speciel ezt már általános iskolában megismertetném az emberekkel).