• Dzsini
    #109615
    Pár mondat csak: egyetlen párttól sem lehet elvárni, hogy a meghirdetett programot bármilyen szinten betartsa, hiszen az nem egy hivatalos szerződés semmilyen szinten, soha nem volt az, nem ez a célja. Ezek után azt elolvasni, és kizárólag az alapján dönteni ha úgy nézed pont a józan ész megtagadása, hiszen aki odafigyelt valaha, az pontosan tudja, hogy az úgysem számít semmit, te pedig magadat ámítod azzal (az érzelmed szembe megy az eszeddel), hogy azt hiszed, a programok "valódi" tartalommal bírnak, és azt gondolod, hogy az emberek hibásan döntenek akkor, ha ezt nem veszik figyelembe.
    Szó sincs erről, egy-egy csoportnál az általános gondolatvilágot, a közösség számára sugárzott mentalitást is lehet követni, vagy akár egy-egy karizmatikus vezetőt, aki meggyőzően beszél, és (szó szerint) bizalmat szavazol neki. Persze neked is szíved joga (szintén érzelmekhez kapcsolt szó), hogy elolvasd a programokat, és azok alapján dönts, hiszen az is ugyanúgy az emberek érzelmi befolyásolásának egy módja, mint a tömegek utcára vitele vagy az egyéni megkeresés - mindenkit a maga módján kell megszólítani. Ha nem lennének olyanok, akiket ezen az úton lehet megfogni, nem foglalkoznának vele a kampánycsoportok. De ne hidd azt, hogy ezzel te "elkerülöd" a szív alapú döntést - ugyanaz a játék, csak a színészek mások :)

    A demokrácia gyakorlata amúgy már az ókori görögök óta elsősorban érzelmi alapú (akkor főleg nyilvános beszédekkel, és nem írott programokkal "kampányoltak"), olvass utána a kor filozófusainak, vagy bárkinek azóta, aki ezzel foglalkozott. Nem számok, hanem szavak, érzelmek alapján döntenek az emberek (még akkor is, ha előtte elolvasták a nekik írt számokat). Utána ha valaki csalódást okoz, akkor vagy újra bizalmat szavazol neki (a bizalom is az érzelmekről szól), vagy valaki másra szavazol. Ez mind érzelmi döntés.

    Az is érzelmi döntés, hogy te tudod magadról, hogy attól leszel elégedett, hogy átolvasod a programokat, és úgy véled azok alapján jó döntést hozol, pedig a demokrácia alapvető pontja az, hogy minden egyes szavazat egyenrangú, nincs rossz vagy , helyes vagy helytelen szavazat, és nincs meghatározva, hogy mi alapján kellene döntést hozni - minden ember és minden döntési módszer pontosan ugyanannyit ér, egyik sem felsőbbrendű a másiknál.
    Vagy a másik példád alapján átnézed az összes telefon specifikációját, és azok alapján döntesz ahelyett, hogy azt vennéd, amelyik pl. első ránézésre a legjobban tetszik (emellett előfordulhat, hogy mondjuk nadrágot vagy cipőt ez alapján veszel, pedig ott is figyelhetnéd a számokat, a teszteket, az anyagleírásokat). Nincs ezzel gond, de azt ismerd fel, hogy ezt a döntési metódust is elsősorban az vezérli, hogy te valamivel megnyugtasd magad, hogy te, adott helyzetben a lehetőségekhez képest a legjobban döntöttél. Ez pedig az érzelmek világa.

    (és itt borul meg az egész "vulkáni, érzelem nélküli döntés" álfilozófia onnantól, hogy belekeveredik a biológia - a csupán racionális döntéseket hozó társadalom nem kezdene neki például az űrhajózásnak, hiszen a felfedezés, az ismeretlen meghódításának vágya homlokegyenest szembe megy a racionalitással, ami a fejlődés nélküli, kockázatmentes vegetálás lenne, hiszen annak van a legkisebb kockázata)