#105019
Úgy vélem a jót tanuljuk. AKi foglalkozott (kis)gyerekekkel, az tisztában van vele, hogy az ember születésekor színtiszta önzés, semmi más. Érthető, számára a saját életbenmaradás a cél és ez az ösztön mindent elnyom, egyéb infomációja, adatai pedig még nincsenek ahhoz, hogy tudatosan elnyomja ezt.
Aztán ahogy növöget, idővel megtanulhatja, hogy nem csak ő létezik a világ közepeként és vannak fontosabb dolgok is a világban, mint saját maga. Megtanulhatja, hogy nem jó másoknak fájdalamat okozni, hiszen neki sem jó és nem lehet MINDEN áron nyerni, előnyökhöz jutni, másoktól elvenni, amire épp kedvünk szottyan stb.-stb. Megtanulja az önfeláldozást, a képességet arra, hogy félreálljon, hogy a saját jól felfogott érdeke ELLENÉBEN cselekedjen, ha így "helyes". Empatikus képességei fejlődhetnek és képessé válik arra, hogy felfogja mások szenvedését és úgy érezze segítenie kell rajtuk stb.
DE ezek mind tanult (berögzült) viselkedésformák. Nyilván van rá bennünk valamiféle hajlam születésünkkor, de nagyját tanuljuk.
Az farasoknak pl. 1xű, ha egy harcban a vesztes fél behúzza a farkát, felkínálja a torkát stb. és elismeri a győztest, az elengedi élve, nem képes megölni a másikat, holott már csak egyetlen mozdulat és örökre megszabadulna a riválisától, mert annak a viselkedése automatikusan ezt váltja ki belőle, így az agressziója feloldódik azonnal. Ezek ösztönök. TALÁN bennünk is vannak efféle hajlamok, de az évmilliók során az ösztöneink helyett a tudatunk került előtérbe.
Mi tudatosan kell, hogy akarjuk a "jót" és a "helyest", mivel az öszöneink már halkak és tompák.
#105019