a cigányokkal felmerülő problémákat lehet itt megbeszélni !!kultúrált!! keretek között.
  • trident
    #10
    Ha megendeditek nem kommentálom, elhatárolódtam, bemásolom (van forrás innen is, onnan is):

    "Már nem lehet pusztán pozitív ösztönzőkkel kirántani az országot a mostani zsákutcából, csak "a furkósbot és a mézesmadzag megfelelő arányú keverésével" - mondta Bokros Lajos, a CEU (Közép-európai Egyetem) professzora, volt pénzügyminiszter egy rendezvényen kedden Pásztón.

    Bokros Lajos a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Nógrád megyei küldöttgyűlésén tartott előadásában kifejtette: ez azt jelenti, hogy azoktól, akik bizonyíthatóan nem fizetnek semmit a közszolgáltatásokért, meg kell tagadni a közszolgáltatásokat. A professzor amellett érvelt, hogy mindenkinek kelljen fizetnie legalább havi 10 ezer forintos egészségbiztosítási díjat. (MTI)"


    "Ne feledjük: nálunk a SZJA-bevételek (éves szinten 1922,5 milliárd forint bruttó / 1799 milliárd forint nettó) legalább fele (!) megy el a romák segílyezésére és a bűnözésük, “színesfém-gyűjtésük” stb. által okozott termeléskiesés pótlására, a GDP stagnál,"