• endrev
    #16
    Nagyon romantikus, de annyira hogy pont ezért komolytalan. Lehet örülni, hogy túlélte a főszereplő is, de gondoljunk már bele dramaturgiailag és logikailag is!

    1. Egész végig életveszélyesek a dark-seekerek, és szociálisan visszafejlődöttek. Ha elnézőek vagyunk azzal a következetlenséggel, hogy hogyan is lehetne helye a viselkedésükben a gyengédségnek, még mindig ott van az a pszichológiai tény, hogy egy szociálisan teljesen visszafejlődött ember - miután az egész filmben emberevő kannibál - hát pont nem akkor fog elnéző lenni, amikor a kezében van az utolsó ember a városban, aki ráadásul elrabolta a párját. Tehát ez szappanopera-színvonal, lehet megkérdezni egy filmkritikust.

    2. A főszereplő így ebben a befejezésben "nem lett legenda". A filmcím, miszerint "Legenda vagyok", éppen attól lesz érthető és súlyos, hogy a főszereplő az életét adja azért, hogy a gyógymód fennmaradhasson. De nem csak a túlélőkért adja az életét, hanem a fertőzöttekért is, azokért is, akik a következő percben megölik. ETTŐL legenda ő, mert ez egy megváltói cselekedet, és mert csak a nő és a fia mesélhet róla az utókornak.

    Ezzel az alternatív befejezéssel "csak" egy hős. De nem legenda.