• Ghoosty
    #60
    "Egy fejlesztés értéke nem attól függ, hogy mennyibe került (ezt akarják a mai politikusok elhitetni velünk), hanem, hogy milyen problémákat old meg és, hogy az embereknek mekkora igénye van a dologra."

    Hogyan tudod megállapítani az értékét, mikor még nem tudnak az emberek arról, hogy miről van szó. Így ebben az értelmezésben nincs is értéke a terméknek.

    Emberekek képesek pár 100 ezer forintért gyilkolni(vagy még kevesebb). Mi akadályozná meg abban, hogy megsértsem a tulajdon jogát. Megszerzem, majd megosztom akárkivel. Akivel megosztottam, ő már nem sérti senkinek a tulajdon jogát. Mivel a másolás teljesen szabad, ezért nem is kell feltételeznem, hogy honnan szerezte, mert akár a saját találmánya is lehetne.

    Jelenleg is az a legnagyobb baj az online betörésekkel, hogy sokszor az illető nem is tud róla. Ráadásul a legtöbb esetben nem megállapítható hogy a betörés ideje alatt mit tett. Tehát nincs az a bíróság, aki tényekre alapozva minden esetben meg tudja állpítani akár a szándékos ipari kémkedés tényét nem hogy annak sikerességét, meg az okozott kárt. Amíg ez nem lehetséges, addig lesz is aki ezt kis kockázattal búsás haszonnal elvégzi. Ráadásul aki meg igazán nagyon szakít vele, az teljesen kockázatmentes és legális.


    RealPhoenixx, melyik kérdésemre a válasz?