mesterségesen irányított emberi evolúció, a genetika sötét fejezete, lovakat, kutyákat, rózsákat nemesítünk, beválna emberekre is?
-
Rundstedt17 #89 A tudományos kutatás intelligenciával kapcsolatos ismeretei
Richard Herrnstein és Charles Murray The Bell Curve című könyvének a megjelenése óta számos kommentátor olyan véleménynek adott hangot az emberi intelligenciával kapcsolatban, amely nem felel meg a jelenleg rendelkezésre álló tudományos adatoknak. Ugyanakkor a média által diszkreditált bizonyos következtetések valójában a tudományos világ szilárd támogatását élvezik. Az alábbi nyilatkozat olyan konklúziókat tartalmaz, amelyek az intelligenciát tanulmányozó kutatók többségi véleményét tükrözik, és különösen azokét, akik az egyének és csoportok közötti intelligenciakülönbségek természetével, eredetével és gyakorlati következményeivel foglalkoznak.
1. Az intelligencia egy nagyon általános mentális képesség, amely a gondolkodásnak, az előrelátásnak, a problémamegoldásnak, az elvont módon való gondolkodásnak, az összetett eszmék megértésének, a gyors tanulásnak és a tapasztalatokból való tanulságok levonásának a képességét foglalja magába és nem korlátozódik egy könyv elolvasásának, egy minimális iskolai képzés megszerzésének vagy tesztek kitűnő módon történő megoldásának a képességére. Inkább a bennünket körülvevő világ megértésének a szélesebb és mélyebb képességet tükrözi – a történések „felfogását”, a „dolgok értelmének” megértését, a tennivaló „magunk számára való elképzelését”.
2. Az ilyen módon meghatározott intelligencia mérhető és az intelligenciatesztek megfelelően mérik. Ezek a tesztek a pszichológiai tesztek közé tartoznak, amelyek ma a legjobbak, a kidolgozásukat lehetővé tévő technikák szempontjából éppúgy, mint érvényességük és megbízhatóságuk tekintetében. Nem mérik viszont (és nem is ezért találták ki őket) a kreativitást, a jellemet, a személyiséget és az egyének között létező más, fontos különbségeket.
3. Noha különböző típusú intelligenciatesztek léteznek, mind ugyanazt az intelligenciát mérik. Egyesek számokhoz vagy szavakhoz folyamodnak, tehát egy sajátos kulturális poggyászt követelnek meg (mint a szókincs), mások viszont csak rajzokat vagy formákat használnak, és csupán néhány egyszerű és egyetemes fogalom (sok/kevés, nyitott/zárt, magas/alacsony) ismeretét kérik.
4. Az emberek IQ-juk szerinti megoszlása, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig, korrekten bemutatható egy haranggörbe által, amelyet a statisztikai zsargonban „normális görbének” neveznek. Az egyének többsége az átlag körül helyezkedik el, amely megfelel a 100-as IQ-nak. Közülük kevesen nagyon kiváló vagy nagyon gyönge eredményeket érnek el: az amerikaiak kb. 3 százalékának 130-at meghaladó az IQ-ja (őket tekintik általában „zseniknek”), miközben majdnem ugyanilyen arányban vannak azok, akiknek 70 alatti az IQ-juk (a 70-75-ös IQ-t általában a mentális retardáltság jelének tekintik).
5. Az intelligenciatesztek nem tartalmaznak kulturális elfogultságot az amerikai feketék és az Egyesült Államok más angol nyelvű etnikai kisebbségeinek tagjaival szemben. Az IQ-pontarányok viszont egyenlő prediktív értékkel rendelkeznek minden amerikai számára, fajra vagy társadalmi osztályra való tekintet nélkül.
6. Az intelligenciában szerepet játszó agyi mechanizmusok még kevéssé ismertek. A mai kutatás a neuronok közötti transzmiszszió sebességét, az agy glükózfelvételét és elektromos aktivitását vizsgálja.
7. Valamennyi IQ-szinten megtalálhatók minden etnikai és faji csoport tagjai. Az egyes csoportokra jellemző haranggörbék nagymértékben átfedik egymást, de a csoportok gyakran különböznek a görbe azon helye tekintetében, ahol tagjaik a legnagyobb számban találhatók. Egyes csoportok (mint a zsidók vagy az ázsiaiak) görbéi magasabban koncentrálódnak, mint általában a fehéreké. Bizonyos más csoportok (mint a feketék és a hispánok) görbéi alacsonyabban koncentrálódnak, mint a nem spanyol nyelvű fehéreké.
8. A fehérek számára a haranggörbe majdnem a 100-zal egyenlő IQ-szinten koncentrálódik, az amerikai feketék számára 85 körül. A különböző spanyol nyelvű alcsoportok tagjai számára a központ egy köztes pozíciót foglal el a feketékhez és a fehérekhez viszonyítva. Kevéssé végleges adatokkal rendelkezünk annak pontos meghatározásához, hogy a 100 fölött milyen szinten helyezkedik el a görbe központja a zsidók és az ázsiaiak számára.
9. Az IQ erősen kapcsolódik – valószínűleg jobban, mint bármely más elkülönülten mérhető emberi vonás – számos fontos társadalmi, gazdasági, oktatási és foglalkozási természetű eredményhez. Az IQ és az egyének életszínvonala és munkateljesítmény-szintje közötti kölcsönhatás nagyon erős a létezés bizonyos területein (oktatás, katonai kiképzés), mérsékelt, de határozott más területeken (társadalmi verseny), szerény, de valóságos ismét más területeken (törvénytisztelet). Amit tehát az IQ mér, bármi is legyen az, nagy gyakorlati és társadalmi fontossággal bír.
10. A magas IQ előnyt jelent a életben, mert gyakorlatilag minden tevékenység gondolkodást és döntéshozatalt követel. Az átlagosnál alacsonyabb IQ viszont gyakran hátrányt jelent, különösen a hátrányos helyzetű környezetben. Természetesen a magas IQ nem jelent nagyobb garanciát a sikerre, mint ahogy az átlagosnál alacsonyabb IQ sem garantálja a kudarcot. Számos kivétel van, de társadalmunkban a siker feltételei nagymértékben azoknak kedveznek, akiknek magasabb az IQ-juk.
11. A magas IQ birtoklásának tényéből származó gyakorlati előnyök együtt növekednek az életfeltételek összetettebbé válásával. Például általában magas IQ szükséges a nem rutinszerű, nagyon komplex munkában való jó eredmények eléréséhez (vezetői, szervezési munka). Jelentős előnyt képvisel a mérsékelten bonyolult (kézművesi, egyházi, rendőri) állás betöltésénél is, viszont kisebb előnyt jelent egy olyan álláshoz, ahol csak rutinproblémák megoldása és egyszerű döntések meghozatala merül fel (nem szakmunka).
12. Az intelligenciabeli különbségek persze nem az egyedüli számításba veendő tényezők az oktatás és képzés terén elért eredmények magyarázatához vagy egy magasan kvalifikált munka gyakorlásához (ezt egyébként soha senki nem is állította), de gyakran az intelligencia számít leginkább. Amikor az egyéneket már intelligenciájuk függvényében kiválasztották, tehát alig különböznek egymástól az IQ-juk tekintetében, ahogy ez gyakran megtörténik az egyetemeken (vagy a szakképzés keretében), a teljesítményt befolyásoló egyéb tényezők hozzá képest nagyobb fontosságot nyernek.
13. Bizonyos személyes vonások, az egyéni tehetségek, a fizikai képességek, a gyakorlat stb. fontosak, és néha lényegesek számos hivatás gyakorlásában a siker eléréséhez, de ezeknek egyik célról vagy helyzetről egy másikra való alkalmazásának vagy „átvitelének” a lehetősége korlátozottabbnak tűnik (vagy ismeretlen marad). Egyes kutatók ezeket a személyiségjegyeket az „intelligencia” más formáinak tekintik.
14. Az egyének közötti intelligenciabeli különbségeket egyszerre magyarázzák környezeti és genetikai különbségek. Az átörökíthetőségi becslések (a 0-tól 1-ig tartó skálán) 0,4 és 0,8 között változnak, a többségük tehát azt jelzi, hogy a genetikai tényezők fontosabb szerepet játszanak az egyéni IQ-különbségek meghatározásában, mint a környezet. (Átörökíthetőségnek hívjuk a fenotípus és genotípus közötti korrelációs négyzetet.) Ha a környezeti feltételek egyformává válnának mindenki számára, az átörökíthetőség 100 százalékon állandósulna, mert minden fennmaradó IQ-különbség szükségképpen genetikai eredetű lenne.
15. Genetikai és környezeti okok miatt ugyanazon család tagjai is hajlamosak lényegesen (átlag 12 ponttal) eltérő IQ-t birtokolni. Genetikailag azért különböznek egymástól, mert a biológiai testvérek mindkét szülőjükkel pontosan génjeik felében osztoznak, és mert egymással átlagosan a génjeik felében osztoznak. Azért is különbözik az IQ-juk, mert ugyanazon a családon belül különböző környezeti tapasztalatra tesznek szert.
16. Noha az IQ nagymértékben örökölhető lehet, ez nem jelenti azt, hogy a környezetnek nincs rá hatása. Az egyének nem születnek fix és változtathatatlan intelligenciaszinttel (ezt egyébként soha senki nem is állította). Általánosságban azonban az IQ fokozatosan állandósul a gyermekkorban, és később csak nagyon kevéssé módosul.
17. Noha a környezet fontos szerepet játszik az IQ-különbségek meghatározásában, még nem tudjuk, hogyan kellene hatást gyakorolni rá a közepesnél alacsonyabb IQ állandó növelése érdekében. Bizonyos ígéretesnek mutatkozó legutóbbi próbálkozások továbbra is széles körű tudományos vita tárgyát képezik.
18. A genetikai tényezőknek köszönhető különbségek nem szükségképpen orvosolhatatlanok (ahogyan ezt a cukorbetegség vagy a rossz látás példája mutatja). A környezetnek köszönhető különbségek nem szükségképpen orvosolhatók (ahogyan ezt a sérülések, a mérgezések, az orvosi kezelés hiánya és bizonyos betegségek mutatják). Bizonyos mértékben egyaránt megelőzés tárgyát képezhetik.
19. Nincsenek meggyőző adatok arra vonatkozóan, hogy a különböző etnikai és faji csoportok IQ-görbéi folyamatosan konvergálnának. Az utóbbi években végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy az iskolai eredményekben az árok egy kissé tovább mélyült bizonyos fajok, bizonyos korosztályok, bizonyos tantárgyak és bizonyos teljesítményszintek tekintetében, ezek az adatok azonban túlságosan is heterogének ahhoz, hogy maguknak az IQ-szinteknek az általános változását tükrözzék.
20. Az IQ-görbék etnikai vagy faji különbségei lényegében ugyanazok a fiatalok elemi iskolai kezdésekor, mint amikor befejezik a felsőfokú tanulmányaikat. Minthogy azonban a legkiválóbb fiatalok gyorsabban tanulnak a többieknél, ugyanezek az IQ-különbségek egyre növekvő ismeretbeli egyenlőtlenségbe torkollnak az iskoláztatás folyamán. Ahogyan azt az Egyesült Államokban végzett széles körű vizsgálatok mindig bizonyítják, a tizenhét éves feketék által matematikából, tudományokból és olvasásból felmutatott eredmények a tizenhárom éves fehérek által elért átlageredményekhez közelítenek, miközben a spanyol nyelvűek köztük helyezkednek el.
21. A feketék között alapvetően ugyanazon okok miatt vannak intelligenciabeli különbségek, mint a fehérek (és mint az ázsiaiak vagy a hispánok) között. Genetikai és környezeti tényezők ebben egyaránt közrejátszanak.
22. Nincs döntő válasz arra a kérdésre, hogy vajon az IQ-görbék miért különböznek az etnikai és faji csoportok szerint. A csoportok közötti IQ-különbségek okai eltérőek lehetnek azoktól, amelyek az egyének közötti különbségeket magyarázzák (akár fehérek, feketék vagy ázsiaiak). Hamis azt állítani, amint azt sokan teszik, hogy bizonyos népességekben ugyanazon ok miatt vannak a többieknél nagyobb arányban magas (vagy alacsony) IQ-jú egyének, mint amiért egy adott népességen belül egyeseknek magasabb az IQ-juk, másoknak meg alacsonyabb. A szakértők nagy része azt gondolja, hogy a környezet fontos szerepet játszik az IQ-görbék közötti eltérésben, de genetikai tényezők is közrejátszhatnak.
23. Az etnikai és faji intelligenciakülönbségek kevésbé markánsak, de mégis lényegesek az ugyanolyan társadalmi-gazdasági feltételek között élő egyének esetében. A jómódú családokból származó fekete egyetemisták például tendenciaszerűen jobb eredményeket érnek el, mint a szegény családokból származó feketék, de általában nem érnek el jobb eredményeket, mint a szegény családokból származó fehérek.
24. Majdnem minden önmagát feketének tartó amerikainak vannak fehér felmenői (20 százalékos középarányban), és az önmagukat fehéreknek, hispánoknak stb. tekintők közül sokaknak kevert eredetű őseik. Mivel az intelligenciavizsgálatok arra támaszkodnak, ahogyan az egyének önmagukat elkülönült faji kategóriákba sorolják, miként általában a társadalomtudományokban szokás, következtetéseik a biológiai és társadalmi jellegzetességeknek a csoportok közötti bizonyos kevéssé világos keveredését is tükrözik (amit soha senki nem vont kétségbe).
25. A kutatási eredmények nem írnak elő és nem tiltanak meg semmiféle különleges társadalompolitikát, mert sohasem határozhatják meg, hogy melyek legyenek a céljaink. Abban viszont segíthetnek bennünket, hogy felmérjük a siker valószínűségét és eme célok eléréséhez használt különböző eszközök marginális következményeit.
Richard D. Arvey (Minnesotai Egyetem), Thomas J. Bouchard Jr. (M. E.), John B. Carroll (Észak-Karolinai Egyetem), Raymond B. Cattell (Hawaii Egyetem), David B. Cohen (Texasi Egyetem), René V. Dawis (M. E.), Douglas K. Detterman (C.W.R. Egyetem), Marvin Dunnette (M. E.), Hans J. Eysenck (Londoni Egyetem), Jack Feldman (Georgiai Technológiai Intézet), Edwin A. Fleishman (George Mason Egyetem), Grover C. Gilmore (C.W.R. Egyetem), Robert A. Gordon (John Hopkins Egyetem), Linda S. Gottfredson (Delaware-i Egyetem), Robert L. Greene (C.W.R. Egyetem), Richard G. Haier (Kaliforniai Egyetem), Garrett Hardin (Berkeley), Robert Hogan (Tulsai Egyetem), Joseph M. Horn (T. E.), Lloyd G. Humphreys (Illinoisi Egyetem), John E. Hunter (Michigani Állami Egyetem), Seymour W. Itzkoff (Smith Főiskola), Douglas N. Jackson (Nyugat-Ontariói Egyetem), James J. Jenkins (Dél-Floridai Egyetem), Arthur R. Jensen (Berkeley), Alan S. Kaufman (Alabamai Egyetem), Nadeen L. Kaufman (Kaliforniai Hivatásos Pszichológiai Iskola), Timothy Z. Keith (Alfred Egyetem), Nadine Lambert (Berkeley), John C. Loehlin (T. E.), David Lubinski (Iowai Állami Egyetem), David T. Lykken (M. E.), Richard Lynn (Ulsteri Egyetem), Paul E. Meehl (M. E.), R. Travis Osborne (Georgiai Egyetem), Robert Perloff (Pittsburghi Egyetem), Robert Plomin (Londoni Pszichiátriai Intézet), Cecil R. Reynolds (Texas A and M Egyetem), David C. Rowe (Arizonai Egyetem), J. Philippe Rushton (Ny-O. E.), Vincent Sarich (Berkeley), Sandra Scarr (Virginiai Egyetem), Frank L. Schmidt (Iowai Egyetem), Lyle F. Schoenfeld (Texas A and M Egyetem), James C. Sharf (George Washington Egyetem), Herman Spitz (New Jersey), Julian C. Stanley (J.H. E.), Del Thiessen (T. E.), Lee A. Thomson (C.W.R. Egyetem), Robert M. Thorndike (Western Washington Egyetem), Philipp Anthony Vernon (Ny-O. E.), Lee Willerman (T. E.), azaz 52 amerikai, kanadai és angol egyetemi tanár és tudományos kutató.