Immár hivatalosan is megerősítette Oroszország, hogy „katonai szakértői” Szíriában tartózkodnak, „segítséget nyújtva az odaérkező katonai eszközök használatának elsajátításában”. A fokozódó orosz beavatkozásról az elmúlt hetekben jelentek meg helyszíni információk, összhangban azzal, hogy a Nyugatról és a gazdag arab olajmonarchiák részéről támogatott szunnita fegyveres csoportok egyre nagyobb nyomást fejtenek ki Moszkva és Teherán védence, Bassár al-Aszad szír elnök rezsimjére.
John Kirby amerikai külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Kerry kijelentette, hogy ha ezek a jelentések igaznak bizonyulnak, az több erőszakhoz és a jelenleginél is nagyobb instabilitáshoz vezethet Szíriában. Kirby szerint „nem meglepő”, hogy a Szíriába tartó orosz repülőgépek az iráni légteret veszik igénybe, hiszen Teherán a múltban támogatta Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Mint mondta, az Egyesült Államok azt javasolta partnereinek és barátainak, hogy tegyenek fel az oroszoknak „kemény kérdéseket” az átrepülési kérelmeikkel kapcsolatban. E diplomáciai megbeszélésekkel kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe.
„A palesztin vezetés elhatározta, hogy felmondja a második Oslói Egyezmény néven ismert átmeneti megállapodást Ciszjordániáról és a Gázai övezetről, amelyet 1995. szeptember 28-án írtak alá” – írta a Maan, a palesztin központi hivatalos hírügynökség. „Az izraeli elkötelezettség hiánya miatt a palesztin vezetés eldöntötte, hogy a továbbiakban nem köti az egyezmény, és ezt Abbász elnök az ENSZ Közgyűlésében hozza nyilvánosságra”