Gilgamesh#22
Tinman: hangulata volt a játéknak, szó se róla, a CoC: Dark Corners of the Earth-ben is nagyon komáltam az egyedi grafikus szűrőt, ami megalapozta a remek látványvilágot - apropó, ez utóbbiban remekül meg volt oldva az erőszak kérdése: ha ránéztünk egy cafattá lőtt hullára vagy elmebomlasztó szörnyikére, elmosódott a látkép, főhősünk undorát és egyre előrehaladottabb becsavarodását jelképezendő. :) De hiába a hangulat (ami, jelzem, nagyon gyorsan megunható volt számomra az egyhangúlag szürke, a félelmeteshez nem eléggé, a láthatósághoz túlzottan is sötét környezet, a hiányzó - vagy annyira jellegtelen, hogy nem is emlékszem rá - zene, a B-szintű forgatókönyv stb. miatt), ha a játszhatóság egyenletes síkban mozgott az elejétől a végéig, ezen még a lőfegyverek sem segítettek. Az egészen átlagos nehézségi faktora se volt túlzottan motiváló, bár szerintem ezt jól kiegyensúlyozták - én például a végén a vasútállomáson szarakodtam marha sokáig (gabeone? :D), az volt a mélypontom. :) A bónusz koncepcióképek mindenesetre jók voltak, sőt jobbak, mint a tényleges játékbeli modellek. Ennek ellenére tényleg csak unalomból játszottam végig... A DCotE-öt pl. semmi pénzért nem cserélném el vele.
A bennünk megbúvó "gyilkos génkódról" kár is vitatkozni. Állatok vagyunk, öntudatra ébredtek ugyan, de legbelül ösztönlények. Aki nem tud magán uralkodni, semmivel sem több, mint a háziállata (sőt, mondatná velem antiszociális énem). Az emberi józanság ott kezdődik, hogy elismerjük korlátainkat, de nem hibbanunk bele a felismerésbe úgy, mint például a szatírok, rablógyilkosok, csőbombabuzi kamaszok stb. Vagy mint a Battle Royal vagy inkább a Legyek ura szereplői :P