• Epikurosz
    #53
    On top(ik):

    A hettiták amúgy érdekes nép voltak, megérnének ők ennél több szentmisét is.

    Állítólag ők találták fel a vasat, amelyet égi fémnek neveztek. történt ugyanis, hogy valahol Hattiban becsapódott egy vasmeteorit, és volt bennük annyi kurázsi, hogy megolvasztották (at arabok pld. szent követ csináltak volna benne, mint Kábánál). maga az olvasztás sem volt egy egyszerű művelet: 1538 fok kellett hozzá (szemben a réz 1084,5 Celsius fokához). Ehhez már rendes kis fúvó kellett, az agyagedények égetőkemencéje nem volt elegendő!
    És ha már megolvadt a vas, ugyan mit is lehetett volna legelőször készíteni belőle, mint fegyvert?
    Először nyilván nyíl- és dárdahegyet, majd tőrt és kardot is. Pláne, miután felfedezték, hogy egy kis vasért nem kell várni az égi áldást, van az itt lent a föld méhében/mélyében is.

    A vasherkentyűk annyira beváltak, amúgy, hogy az egyiptomiak behúzott farokkal vonultak vissza a csataterekről. A hettita-egyiptomi csatározások amúgy nem voltak annyira életre-halálra menők, mert a két nagy birodalom elég távol volt egymástól, így a közöttük zajló csetepatéknak inkább presztízsjelentősége volt.

    A vas titkát azonban nem lehetett sokáig megőrizni (mit lehet?), mert hamarosan az egyiptomiak kezére jutott. Részben ezt meséli el Szinuhe elragadó története, amelyet még Holywood is megfilmesített.
    Miután a vas elnyerte az egyiptomiak tetszését, már csak Mitannit és Akkádot kellett meghódítani, és a rézkornak fuccsoltak is, legalábbis itt nálunkfelé. :-)