A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • fordjee
    #95635
    Ismét jelentkezem:)
    Millwall, 4. szezon, 2016_2017

    Bajnokság, 3. hely
    Fa kupa, 5. kör
    Ligakupa 4. kör
    Európa liga, Győzelem!!!


    Elkezdődött a 3. szezonunk a Premier ligában.Az előző évi hetedik helyünket szerettem volna felülmúlni idén, illetve az európa ligában pedig minél messzebb jutni. A két hazai kupát sem vettük félvállról, mivel a folyamatos fejlődéshez elengedhetetlen, hogy induljunk valamelyik európai kupában. Ennek ellenére mindkettőből nagyon hamar kiestünk sajnos.
    Először az igazolások, illetve Petre-ről egy kép, aki tavaly a szezon legrosszabb igazolása volt, de idén belső támadó
    helyett szélsőt játszattam vele, és remekül bevált:)
    Az átigazolások kifejezetten jól sikerültek.Olcsón jöttek hatalmas erősítések, azt hiszem így kell ezt csinálni:)
    Flanagan rögtön kezdő lett és elégedett voltam vele nagyon, hiányposztra jött.
    Martinez és Vietto szenzációs vételek voltak, borzasztó nagy erősítést jelentettek, nem titkoltan a továbbértékesítés
    célom velük, iszonyú pénzeket szeretnék majd kapni értük.
    Említést érdemel még Larabi, akit szintén szeretnék majd jópénzért eladni.
    A többiek inkább kiegészítő embernek jöttek, de rengeteget játszottak, mivel iszonyú sok meccsem volt, főleg az előző szezonokhoz képest.
    A bajnokságban jól kezdtünk és legnagyobb meglepetésemre végig az élmezőnyben szerepeltünk. Vártam, hogy mikor jön a hullámvölgy, de elmaradt:) A United hamar behúzta a bajnokságot, mögötte viszont borzasztó nagy harc alakult ki a másik
    3 bl indulást jelentő helyért, amiből az egyiket mi szereztük meg. Történetünk legjobb helyezését elérve a 3. helyen végeztünk, egészen parádés teljesítményt nyújtottunk egész évben. Tabella Óriási siker ez nekünk, a BL-ben indulhatunk, rengeteg pénzhez fogunk jutni, nő a reputáció, szóval folyamatos a fejlődésünk.
    Az európa liga meccseink. Hát, itt is megtörtént a csoda, néha döcögve, néha magabiztosan haladtunk előre, és sikerült eljutni a döntőig, ahol a Monaco várt ránk. Sok esélyt nem adtam magunknak, berendezkedtünk védekezése és bejött a taktika, megnyertük a döntőt. Ez is történelmi siker, mondanom sem kell, a fanatikus szurkolóink azt hiszem elégedettek lehetnek.
    Pár kép a csapatról és a facalitiesről.
    Csapat 1 rész
    Csapat 2. rész
    Fejlesztések
    Facilities

    A következő szezon terveiről is ejtek pár szót. Mivel a Bl-ben indulunk, muszáj lesz értékesítenem néhány játékosomat, hogy megfelelően tudjak erősíteni. A kiszemeltek már megvannak:)
    Sajnos Simeon Jacksonnal nem tudtam megegyezni, dupla annyi fizetést kért, mint eddig, így a lejáró szerződését nem fogom meghosszabítani. A kezdeti csapatból így már csak Scott Malone (aki igaziból játszott Újpesten is, a historyban benne is van), Martin Woolford, és Paul Robinson maradt, közülük Malone stabil kezdő még mindig, a másik kettőnek viszont már csak epizódszerepek fognak csak jutni, vagy még azok se nagyon.
    A cél egy 4. vagy 3. hely, de titkon már kezdek reménykedni a végső győzelemben, a Bl-ben pedig legalább egy 3. helyet meg kell csípnem a csoportban. Az európai szuperkupa a Bayern ellen lesz, ott a tisztes helytállás lesz a cél:)
    Rendkívül izgalmas szezont elé nézek, Bajnokok Ligája, játékos eladások, stb., nagyon várja már mindenki:)