A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#83140
2 meccs, és vége a szezonnak, Ha az Újpest hazaiban megveri a Lokit, a Paks meg x-szel velük Debrecenben, mi pedig megnyerjük a kövi két meccset, bajnokok vagyunk... Durva, de ebben a játékban bármi megtörténhet. Természetesen tudom, mind2 csapatot halálra verik majd dehát ez van..:D később írok hosszabb beszámolót:)
szerk.:
Hát, sajnos ez van, a lokinak sikerült megvédenie a bajnoki címet és a kupát is behúzta.
Ráadásul a Honvédnak pont most kellett x-elnie velem... :D
Először is, a talán legfontosabb, az EL:
A 4. selejtező körig jutottunk, ahol a végső győztes VfB Stuttgart búcsúztatott minket.. Eleinte azt mondtam, hogy nem érdemeltünk ellenük vereséget, de szépen helytállt a német csapat. Nagy meglepetésemre bejutott a Rubin Kazany is a legjobb 8 közé, az a Rubin Kazany akit itthon elvertünk 3-0ra bari meccsen( lenti képen látható )
Első EL meccsünkön, az 2. selejtező kőrben a Brøndy IF-t vertük el 5-1gyes összesítéssel..
3. selejtező kör: Jagiellonia Bialystok-t vertük el 7-2 arányban, majd a 4. körben az említett Stuttgart vert el minket 6-1 összesítettre. De legalább idáig eljutottunk... jövőre cél a csoportkör
Ligakupa: A ligakupáról nem beszélnék sokat, a ZTE-t vertük meg összesített 2-1re a döntőben. az idei egyetlen kupa
Kupa: Az MTK ellen búcsúztunk, aki végül döntős lett és kikapott a DVSCtől, jövőre el 1. selejtezősek.
Bajnokság: ez már érdekesebb :)
itt a tabella :)
Egész végig versenyben voltam a DVSCvel, ez a grafikonon is látható.
Végül sajnos a honvéd elleni x miatt nem voltunk játékban a utolsó mérkőzésen..mindegy, tanuló évnek jó volt, majd jövőre!:D
Itt vannak a meccsek, kicsit elbalf*szkodtam, de no problem:
meccsek1
meccsek2
meccsek3
meccsek4
meccsek5
ennyi lenne. Még az átigazolásokról , játékosokról pár szó
Átigazolás
Elek egész jól játszott, de elengedtem . Ő biza külföldön akar játszani. Remélem nem fog padozni, és egyszer egy Bl meccs esetén talán még találkozom vele :P
Dennis Masina, a legjobb TKP-m
stat
bezony, 500 euroért vettem, most 110x annyit ér.:P
Egejuru Godslove
Őt tartaléknak vettem, de egész jól bevált...:D
és végül, a Vidi sztárja, az év Gólkirálya(16 gól, 10 gp), az év Legtöbbször meccs legjobbja(8)
Goran Vujovic
és ténylegesen végszó, 2 vidi gól is bentvan az év 3 góljában, ez gyönyörű szerintem :P
Év góljai
Ennyi lett volna, bocsi ha hosszú lett :) Köszi ha elolvastad!!:) Hajrá Vidi!:P