A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#73175
Ligue 2 - FC Nantes - 2010-2011. idény
Az idény elején a vezetőség által kitűzött cél a tabella első felének elérése volt, én ezt elfogadtam, nem voltam biztos abban, hogy elérhetünk ennél többet, igazolásokra ugyanis nem volt pénz, és a fizetési keret is szűkös volt, így nem sokan érkeztek.
A felkészülés aránylag jól sikerült, de aztán kezdődtek a problémák.
A Ligakupa első körében a Clermont ellen rögtön búcsúzni kényszerültünk, az elvárás a harmadik kör lett volna, de a vezetőség viszonylag elnéző volt.
A bajnokságot katasztrofálisan kezdtük, az első 8 meccsből 1-et tudtunk megnyerni, ezután hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást, borzasztó kiegyensúlyozatlan teljesítményt nyújtottunk. Azért idény végére sikerült összekapni magunkat, 8 fordulóval a vége előtt 8 pontra voltunk a feljutó helyektől, és viszonylag könnyű meccsek jöttek. Itt is volt egy 3 meccses rossz sorozatunk, amivel elúszni látszott a feljutás, ráadásul az utolsó 3 meccsünk az akkor dobogón lévő 3 csapattal következett. Viszont kedvező sorrendben játszottunk velük, a Sedan már bajnok lett mire játszottunk velük (bár csak öngóllal nyertünk, de az más kérdés :)), aztán a Le Havre-t az idény legjobb játékával vertük 3-0-ra a csodás szurkolóink előtt. Ezzel előreléptünk a 3. helyre, és jött a Le Mans elleni záróforduló, ők már biztos feljutók voltak, úgyhogy bizakodtam, jól játszottunk megint, végül egy döntetlen is elég lett a 3. helyhez.
Bajnoki meccsek
Grafikon
A kupában a kitűzött célt pontosan teljesítettük, a tizenegyedik fordulóban a Lyon jelentette a végállomást, és végül ők is nyerték a kupát, szóval nem voltam elégedetlen.
Játékoskeret
Idény csapata
Csapat statok
Játékos statok (nem valami szép a részünkről...)
Izgalmas szezont futottunk, az anyagi helyzetünk rendben van, de kell a pénz nagyon, több poszton kellene erősítenünk, a Ligue 1-hoz kell legalább 2-3 jó igazolás.
