A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • Rudee
    #50859
    Greve, Dánia

    Vége a téli felkészülésnek, folytatódhat a bajnokság.
    2 távozó volt, egyik a korábban említett sérült (#50815), míg másik egy amaőr szerződéssel rendelkező játékos volt, aki keveselte a játéklehetőséget. Egyértelmű, hogy előbbi a nagyobb veszteség.
    Edzőmeccsek alatt a tervezett felállás-módosítás be is következett, de 5 elég siralmas meccs után visszatértem az előző taktikához. Talán nyáron, kicsit több rendelkezésre álló idő alatt be tudják tanulni a 4-3-1-2-t is a játékosok, de ez a szünet nem lett volna elég.
    A meccsekről. Az 5ös gyengélkedés közepette ugyan elfogadható volt az összes eredmény (3-1-1), de a mutatott játék igen kevés volt. Utánna aztán beindult a henger. Egy 5-0ás siker mellett 2 kettő gólos győzelem jött, de ott is csak a csatáraimon múlott, hogy kicsi maradt az előny. A helyzetek megvannak és talán tavasszal már egy kis szerencsénk is lesz.
    Hátra van még egy meccs a tartalékok ellen, aztán folytatódik a bajnokság.