Üldögéltem a teraszomon egy üveg bor társaságában, hallgattam a tenger nyugtató morajlását és elgondolkodtam. Hogy a búbánatos francba tud még néhány megvetemedett funchali a Marítimonak szurkolni?! És csak egy választ tudtam a megoldhatatlanra. Közelebb van a pályájuk a belvároshoz. Itt is kellenek a lusta és léhűtő emberek. Egyébként is miből élnének meg a restik és hatodrangú talponállók.
Mert az eredmények alapján nemhogy a város, és nem is Madeira, de még csak nem is Portugália, sem a tágabb Európa, hanem a VILÁG legfényesebb klubjává lettünk a kilenc évnyi munkálkodásom alatt. Plusz én még nyertem egy VB-t is. Erre ittam. Nem keveset. A végén már ugráltam is és Nacional indulókat üvöltöttem. Aztán mély gondolkodóba estem.
Mi jöhet még karrierem során, ami űz, hajt majd előre. Persze, hogy kétszámjegyű különbséggel alázzam a Marítimót és, hogy Magyar Szövetségi Kapitány legyek, valamint tehetséges magyar fiatalokat kihozni a Nacionalhoz. És ezzel elaludtam a nyugágyban. A sportszakmai kihívások és célok után, álmomban a szupermodellek becserkészésének pillanatai jelentek meg. Hát a Victoria's Secret címlaplányai hamarabb voltak meg álmomban, mint az EB cím hazám nemzeti tizeneggye élén.

Erre valamelyik szorgos délelőtt csörgött a telefonom. Hívtak az MLSZ-ből, hogy lenne-e kedvem dolgozni ott is. Nos igen, hát lennék szövetségi kapitány, az szent. Akkor jó, de mi legyen Várhidivel, tették fel a kérdést. Ja akkor nem akarok ott dolgozni. A háta mögött ügyködni megint, pedig kivezette az EB-re a csapatot. Tipikus történet. De szabadkoznak, hogy a Markov felvetése nyomán kerültem képbe. Vele akkor kerültem kapcsolatba, mikor a magyar válogatott Rincholm átigazolását intézte az Internazionaléhoz. Azóta Ő lett az MLSZ külkapcsolati felelőse és lobbizott az érdekemben. Valamint kiderült, hogy suhanckorunkba ugyanazt a menedzser programot gyilkoltuk naphosszat a számítógépünk előtt. Talán azok voltak a legszebb éveink. Lehet, hogy az éltető céljaimból az egyik hamarosan megvalósulhat? És mikor hív már Victoria?

Utólag belegondolva, biztos a sok ringó seggű, brazil luvnya vette el a koncentrációkészségemet és került a Copa Americába a figyelmetlenségem. Nekem meg természetszerűleg az állásomba. Még Ecuador és Salvador ellen nem volt baj, viszont Mexikó ellen körvonalazódott a bukás lehetősége, ami a negyeddöntőben, Peru ellen be is következett. Én meg repültem. Hiába a dicső múlt és a sok-sok siker, a brazil válogatottnak mindig, mindenhol nyernie kell. Na majd ha hívnak a Magyarok élére, akkor nem kell feleslegesen Rióba utaznom felmondani.

Ilyen kellemetlen előzmények után csöppentem bele az előszezonba. Nem is volt komoly felkészülési meccsünk, csak néhány kisebb csapatot fogadtunk otthon. Ezzel, az előző évekhez képest szöges ellentétű előszezonnal együtt sikerült simán hozni két újabb kupát a csillogó-villogó székházunkba.
Portugál szuperkupa
Európai szuperkupa

És ott volt a legnagyobb átigazolási ügyletünk, Ronaldo megszerzése. Csakis a legdicsőbb jelzőkkel tudtam illetni legújabb szupersztárunkat, aki már évek óta meghatározó tényezője volt a klubunknak. Nem felejtette el honnan indult és a ködös Albinból is segítette a fiatalokat. Már évek óta szerveztünk a nevével fémjelzett nyári tábort tehetséges fiatalok számára és idén megnyitottuk a róla elnevezett akadémiánkat is. Természetesen a helyi lap is kiemelten foglalkozott a témával.
Készítettem is egy videót az első nap eseményeiről, keresvén az új Ronaldót. De nem ő volt az egyetlen új szerzemény, érkeztek még egypáran.


A távozók oldalát is erősítették néhányan.

A legértékesebb távozónk a spanyol Bengoetxea volt, de csatártúltengésben szenvedtük, így könnyű volt döntenem. Nem mellesleg a magyar Gróf előtt is kevesebben lettek a rangsorban. Az ingyen távozók természetesen jövőbeni záradék ellenében mehettek tova.

A bajnokság igen zökkenőmentesre sikeredett. Minden idők legkiválóbb produkcióját nyújtottuk és főlényesen nyertük a sorozatot, zsinórban negyedszer.


Igazán nem történt semmi kiemelkedő esemény, mondhatnám igen unalmasra sikeredett ez a szezon. Csak három említésre méltó eredmény született. Az egyik a leggólgazdagabb előadásunk volt a klub történelmében. A másik a legdrágább meccs jelzőt követelte. Ennyit még bírónak sosem fizettünk a győzelemért. És végül, de nem utolsósorban a rangadók derbije, a funchali ütközet. Nem a delíriumi állapotban megálmodott 10-0, de legalább a mi kerületünk volt a vidámabb szeglet a városban.
A kupa dettó ugyanaz. Semmi szokatlan, csak a kötelező. Talán a vártnál izgalmasabban sikerült a trófeát elhódítani, de a szoros meccseken túl, nem lehetett nagyobb elvárása az ellenfeleknek.


A Klub Vb azért is volt a legkönnyebb győzelmünk, mert az ellenfelek itt a legrosszabb képességűek. Nem mintha a Libertadores-kupa győztesét lenézném, de azért még az öreg kontinens klubfutballja határozza meg a labdarúgás arculatát. Meg talán az arcunk is kicsit megnőtt a múlt sikerei révén.


És akkor a Bajnokok Ligája. Talán az eddigi eredményekből kitűnt, hogy verhetetlenek voltunk a szezonban és a BL siker sem maradhatott el. A csoportkőrt igen magabiztosan tudtuk le, és az első kiesési kőrben sem fejtett ki túl nagy ellenállást a soros ellenfelünk. A negyedöntőben már egy picit nedves volt a tenyerünk, de magabiztosan hoztuk a visszavágót. Az elődöntőben a tavalyi szereposztás ismételte önmagát, és talán ez volt a legnehezebb találkozónk az esztendőben. A döntő is az előző kiírás fináléjának kopírozása volt. Egyben mutatta, hogy a portugál klubok mennyit fejlődtek az utóbbi tíz évben.


Szóval ismét teljes siker. A csapat sikerei mellett a játékosaim, főleg a világklasszis Ronaldo is hazavitt néhány elismerő kitüntetést.


Nos igen. Tíz kemény év. Megszámlálhatatlan, sosem hitt siker és millió irigy kolléga kritizáló szavai után mi maradt még előttem. Lehetek én a modern Guy Roux, csak sikeresebb. De akkor az már Alex Ferguson, csak miniatűr klubbal. Vagy inkább Mezey György, csak happy enddel. Vagy Sebes Gusztáv? Na az már szentségtörés!