A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!
No warez, no cry!
No warez, no cry!
-
#14015
Jó reggelt:)
Véget ért az első szezonom a Liverpool kispadján.
Nem lehet okunk örömre ---> egyik kupában sem értünk el sikert:
PL: A szezon remekül indult, az első 6 meccset behúztuk, aztán jött egy 10 meccses nyeretlenségi sorozat (7D 3V), bármit csináltam nem tudtunk nyerni. Aztán észheztért a csapat jött egy 11 meccses győzelmi sor, aminek a cselzi vetett véget. A "félidőben" 4 volt a csapat. A bajnokság második részében a nagyokat verni tudtuk (Man Utd, Arsenal, Chelsea ellen is), de a kicsiktől kikaptunk (pl Fulham ellen 4-1, Bolton ellen 3-1 stb.) Végülis 5. helyen ért célba a csapat.
BL: AS Roma, Sporting, Dinamo Bukarest volt a csoportomban, elvileg sima továbbjutást vártam, ehhez képest 3. helyen kiestem a csoportból (mondjuk elég szoros lett, ezt jelzi az is, hogy a 4. forduló után minden csapatnak 5 pontja volt:), tehát az UEFA-ban folyatattam, első körben a Fiorentinát, majd a Werdert búcsúztattam, az elődöntőben otthon 5-2re vertük a Benficát, azonban idegenben 4-1re kikaptunk, íg ez is elúszott
FA és Carling Cup: Említést sem érdemel, előbiben a Birmingham utóbiban a Porthmouth búcsúzatatott
Igazolások:
Sikerült elhozni pár nagy nevet pl.: Marcelo, Chiellini, Quagliarella, Amaruri, valamint a tarcsiba egy-két tehetséget. Távozók közül két érdekesség van Agger és Pennant.
A következő évben mindenképp erősiteni kell a védelmet.
Összeségében nem vagyok elégedett, de egy ien szezon után a Pool-l ki lenne az! Majd talán jövőre.
Bocsi, hogy kicsit hosszú lett. Legyen szép napotok.