A feltölhető maximális képméret: 750x563 pixel!

No warez, no cry!


  • fordjee
    #13359
    Sziasztok!
    Közbeszúrok egy kis magán fm-et, ha nem baj (tudom ám hogy nem), megint egy rakat képpel. Sikeresen befejeztem a 2. szezonom, értem ezalatt, hogy végigvittem. Nagyon felemásra sikeredett. BAjnokságban csak a 7. lettem, fényévekre az első 4-től, FA kupából pedig a 4. körben kiestem. Ellenben a BL-ben az elődöntőig meneteltünk, a Ligakupát pedig megnyertük, ezt ráadásul úgy, hogy kivertem a Man U-t, a liverpoolt, és az Arsenalt is, mind a 3-at tizikkel (Arsenalt az elődöntőben úgy, hogy az első meccsen otthon kikaptam 2-0-ra, a visszavágon a 70. percben megszereztem a vezetést, és a 94. percben szabadrúgásból lőttem még egyet, miközben a meccs végére a kapusom 10-es lett:) ).
    Sajnos továbbra is nagyon sok gólt kapok, hiába lövök rengeteget, erre ráment a bajnokság.
    2 húzóember volt a csapatomban, Asamoah és Mati Fernandez, szerencsére egyik sem sérült meg soha, majdnem minden meccsen játszottak. És akkor a képek, illetve a harmadik szezonról is egy-két érdekesség:

    Tabella:



    Bl csoportból továbbjutás:



    Bajnokság áttekintés:



    Év végén a csapat:



    Szezon összegzés:



    Asamoah:



    Mati Fernandez:



    És végül egy érdekesség, egy évvel ezelőtt Dzsudzsákot 4 millió, plusz 50%-al adtam el, erre egy év múlva jött egy ilyen :